Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A család kedvence

sokszor tévedtem, és minden esetben hajlandónak mutatkoztam arra, hogy tanuljak, hogy ősz fejemmel gyarapítsam tudásomat, te azonban azt hiszed magadról, hogy húsz és egynéhány esztendőddel már kész, érett ember vagy, és úgy viselkedsz, mintha kanállal etted volna a bölcsességet. Ez nem sok szerénységre vall. Egyetlen mentséged az, hogy fiatal vagy. Ez egyben vétked, megengedhetetlen magatartásod eredője is. Nyugodt lelkiismerettel kérdem tőled, mi érthetetlen van abban, hogy egy vallásos zsidó is küzdjön az ember egyenjogúságáért és méltóságáért, küzdjön az ellen, hogy a gazdagok mindent felfaljanak a szegények elől. Micsoda ellentétet látsz abban, hogy a vallásos, jámbor ember teljes szívvel és meggyőződésével harcoljon olyan ellentét ellen, amely a gazdagokat megkülönbözteti a szegényektől? Feri sápadt arca kipirult a zavartól és szégyentől, mégsem hagyta magát meggyőzni apja türelmes, rendreutasító hangjától. Kitartott állítása mellett, és azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy szakállas, jámbor apja május elsején vörös zászlóval a kezében felvonuljon a menet élén. Azt sem restellte bevallani, ha erre a képre gondol, akkor bizony mosolyognia kell, még akkor is, ha apja emiatt újra megdorgálja. Ez a kép, melyre Dávid ma is híven emlékezett könnyed mosolyt csalt valamennyiük arcára. Most azonban nem mosolygott, az akkori derű tikkasztó, fojtogató fájdalommá merevedett benne, vágyott a család meghitt légköre után. Ez a kép, az egész vita, amely apját jókedvében, ritka jó tulajdonságában elevenített fel, hatványozottabban eszébe juttatta egyedüllétét és a kíméletlen csapásokat, amelyeket e néhány esztendő alatt némán, összeszorított fogakkal kellett elviselnie. Feri arcát nem borítja többé pír, hangját nem színezheti többé a fiatalság heve. Fiatalsága megszűnt. Ki tudja, késsel, ólomgolyóval vetettek-e véget fiatal életének, vagy talán lángok martaléka lett... Ki tudja? ... De benne még él, mert apján kívül egyetlen testvérét sem látja halottnak, mozdulatlannak. Mily különös, apja halott arcát is szakállasan képzeli el, 231