Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

— Ö, az semmi, ha nálunk marads"

7, majd én megtanítlak. — Nálatok maradok, Virslinek majd a moslékot adjuk. — De Kat kához nem fogsz járni, ugye? Tudod, ő jósol, jövendöl a cselédeknek. Vasárnap tele van velük az udvar, a bakájukat is elhozzák. Néha verekednek is kint. Sóikat hazudik a Katka, és öreg is már, ráncos meg foltos az arca, de még mindig azt hiszi, hogy fiatal és szép. És tudod, csak akkor jár templomba, amikor részeg. Mondd, te is keresztény vagy? — Igen. — Az nem baj, azért szeretlek. A szobából gyereksírás hallatszott, Ida fürgén felugrott, nedves kezét gyorsan kötényébe 'törölte, és beszaladt. Karján hozta ki a kis Marcit, a gyerek szeme ragyogott a könynyektől. Emmát nézte ámulva és idegenül, majd hirtelen kitárta apró karját, és egész testével felé hajolt. Emma boldogan ölébe emelte, ringatta, paskolta, lóbálgatta, a levegőbe dobta, és a kisfiú fogatlan száját kitátva hangosan nevetett. — Hogy nevet az édes — szólt Emma. — Igen — válaszolt Ida —, amikor kicsik vagyunk, nevetni is tudunk. Mama azt mondja, hogy valamikor én is nevettem. — Mi baja a mamádnak? — Gyönge, vért köp, nem szabad dolgoznia. Szelesen, ostorral a kezében bejött Pali, utána az öccse, a foghíjas Ucu, majd a borzas Éva, aki ötéves vézna testén hatalmas fejet hordott, és sápadt, gömbölyű arcában mélyen ülő nagy fekete szemek sötétlettek. Pali és Ucu lekváros kenyeret kért, de Ida hamarosan kikergette őket a konyhából, mérges volt, vékony nyakán kidagadtak az erek, mert mégiscsak felháborító, hogy ezek a fiúk mennyit falnának. Éva észrevétlenül a kutya mellé húzódott a sarokba, egyik ujját a szájába dugta, és értelmesen hol Emmát, hol a kutyát nézte. Hogy egy idegen lányt látott, azon nem csodálkozott, ellenben a kutyát nem értette, és azt sem értette, hogy Emma mán az első napon dédelgeti a kis Marcit. — 17