Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

— Na, add a kezedet, látom hogy haragszol rám. — Mit törődik vele az úr? — Bánt engem. Emma erre már nem válaszolt, arra gondolt, hogy itt áll előtte ez az ember, akire egész életét feltette, most itt áll, és egyszerűen azt mondja, hogy az ő szerelme bántja, nincs ínyére, kellemetlen. Emma most jön rá, hogy az ő szerelme, az övé, már megvolt benne, még mielőtt ezt az idegent megismerte volna. Senkinek semmi köze az ő szerelméhez. Ezentúl az időnek ajándékozza. Szétszórja majd a mezőkön, a falvakon, a városokon, amerre az útja visz. Boldog-boldogtalannak apránként szétosztogatja, mert egynek úgyis sok lenne. A férfi már megfogta a kilincset. Abban a pillanatban Emma a szíve táján nyilallást érzett. Hirtelen eszébe jutott mindaz, amit ennek az idegennek teste verejtékével összevásárolt és összekoldult. Mindezt oda kell adnia. Egyik kezét felemelte, és szinte parancsolóan mondta: — Várjon az űr, valamit itt hagyott. A férfi zavartan visszafordult. Emma kihúzta a kredenc egyik fiókját, és kezdte kirakni a holmit. — Ezeket az ingeket, alsókat, zsebkendőket a Lángnétól kaptam. Még jó állapotban vannak. Ezt az inget Kleinnél vettem, teljesen új, ötven koronába került, nagyon finom és jól mosható. Ezt a két alsót egy nagymosásért kaptam. Alig hordták, az anyag vékony és finom, mintha selyemből lenne. Mosásnál nem szabad erősen dörzsölni, mert széjjelmenne. És itt van hat pár zokni. Hibásan vettem ugyan, de bestoppoltam. Ezt a cigarettatárcát pedig ma vásároltam. Szép fényes volt, nem tudtam ellenállni és megvettem. Harminc ikoronát fizettem érte. Tele van cigarettával, ha kívánja, rá is gyújthat, tudom, hogy szeret dohányozni. Ezenkívül még itt a bankkönyvem meg a pénzes zacskóm. Keblébe nyúlt, és kihúzta a zacskót. Ugyanekkor észrevette fehér menyasszonyi ruháját, és elszégyellte magát. Fáradtan mosolygott, erőtlenül végigsimított fáradt homlokán, és a zacskó tartalmát az asztalra öntötte. 174