Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Hatodik fejezet XXVI Évát másnap, csütörtökön, a déli órákban temették el. Szürke, hideg, sáros nap volt, szürkén borult az ég az udvarra, mint egy ólomkoporsó fedele. A fekete, dísztelen kocsiba egy beteg, csontvázszerű gebe volt befogva, a halál jelképének látszott. Pali kint állt, dühös arccal nézte a nedves, didergő lovat. Éva most utazni fog, gondolta elkeseredetten, elviszi ez a néma ló, és nem jön többé vissza. Benn a szobában Fodorné lemosta a vézna, lesoványodott halott gyermeket, azután ráhúzta a fehér, teljesen új vászoninget, és Elekné segítségével beletette az összetákolt, gyalulatlan deszkakoporsóba. Mielőtt kivitték, Fodorné még eloltotta az égő, füstölgő gyertyákat, majd ő a fejénél, Elekné a lábánál megfogták a koporsót, és vitték kifelé. A konyhában hörögve tört ki Friednéből a fájdalom. Az asszonyok után akart rohanni, de Zelma meg Lina idejekorán lefogta. Ekkor eredtek meg Friedné könnyei, egyszerre jöttek, és ömlöttek lefelé elkínzott arcán. Amikor megindultak a rozoga kerekek, Friedné minden erejét megfeszítette, hogy kiszakítsa magát az őt fogva tartó kezekből, majd összetett, reszkető kézzel könyörgött, rimánkodott, hogy eresszék el, de Zelma erősen és kegyetlenü fogta. — Engedjetek, engedjetek... — rimánkodott Friedné. — Itt kell maradnia — mondta ridegen Zelma. Lina kihozta a kis Marcit, sírva emelte ki a bölcsőből, és az anyja elé hozta, talán csillapíthatja ezzel a fájdalmát. De Friedné rá se hederített a gyerekre, kétségbeesetten tördelte kezeit, és dadogva hívta halott gyermekét. Zelma a szobába vezette, arra gondolt, hogy ágyba fekteti, de Friedné ellenállt. Zokogva borult Éva vetetlen ágyára. 138