Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Még frissek és elevenek voltak rajta Éva nyomai. Itt volt a baba és a megkezdett befőtt, és oly közelről érezte a a hangját is, a leheletét. Ö ... ó, soha még ilyen közelről nem látta, soha még ily teljesen meg nem értette a kis Évát, és hirtelen mintha benne nyílt volna meg egy ajtó, Éva belép rajta egy pohár tiszta vízzel a kezében. Jön... jön... mintha közeledne, és mégis egyre érezhetőbben távolodik az alakja, az arca, a szeme. És mindez csak arra jő, hogy fokozza fájdalma reménytelenségét. Lina is fel-alá járt a szobában, karján a gyerekkel, és egyre hangosabban zokogott. Siratta a halottat és a maga meddő sorsát. Amióta férjhez ment, ha gyereket tartott a karjában, és érezte a gyermek meleg, vérrel lüktető testét, mindig sírni lett volna kedve, de restellte. Most végre itt volt az alkalom, hogy nyíltan szabadjára engedje rejtett keservét. Zelma hideg és száraz szemmel nézte. Reggel óta egy levelet hordott magánál a hivatalnoktól, pár idegesen odavetett sort, amelyekben pontosan bejelenti, hogy a nap melyik órájában végez magával. Zelma úgy érezte, hogy egy pokolgépet hord a szíve helyén, mely minden percben robbanni készül. Ám összeszedte minden erejét, minden józanságát, hogy kusza gondolatain legalább kifelé uralkodjék. Kell, hogy nyugodt maradjon, különben ő is megzavarodik. Még jó, vigasztalta magát, hogy a legroszszabbon mégiscsak túl van. Ha a másik tényleg végezni akar magával, tegye meg. Nem fogja meggátolni, nem, egy lépést sem tesz, hogy visszatartsa. Nyilván ezt várja tőle. És micsoda pokoli gonoszság él némely emberben, hogy ilyen zsarolásra képes! Hisz ugyanezt bárki idegen is megtehetné, aki megállítja az utcán, és azt mondja neki, ha nem szeretsz engem, akkor főbe lövöm magam. Vajon létezik-e a földön erő, amely megváltoztatja az érzelmeit? Nem, nincs. Mégis rettegés él benne, és valahol mélyen biztosan érzi, hogy ő a felelős, ő az oka. Kint az utcán szegényes menet kíséri Évát utolsó útjára. Elöl halad Fried úr, lehorgasztott fővel, szakálla nedves, kalapja sáros, és belül is, mintha ragadós sár lenne a vére. 139