Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

Abban a pillanatban valaki rekedten, öblösen feléje ordított: — Hé ... te ... Egy kövér, kendős asszony állt a híd elején, és rövid, hízott karjával erélyesen, majdnem parancsolóan intett Emmának, hogy jöjjön. Emma szó nélkül ment, Virsli utána. — Segíteni fogsz nekem a sátornál — mondta az aszszony. — Igen — felelte Emma engedelmesen. Egy sötét, keskeny udvarból cipelni kezdték a kecskelábakat, a ponyvát, a gyümölccsel zsúfolt kosarakat. Tíz perc múlva már készen állt a sátor, roskadásig felhalmozott körtével, almával, és különböző árnyalatú zöldsiégcsomókkal. A hájas Farkasné végignézett remekművén, elégedetten felkapta tollas porolóját, végigsuhintott vele áruján, majd összeszedett pár rothadt almát, és nagylelkűen Emma kitárt kötényébe rakta. — Itt van, ezt neked adom. — Igen — bólintott Emma, de nem mozdult. Farkasné erre széles csípőjére itette két rövid karját, hatalmas mellét elszántan kidomborította, és harcra készen közelebb lépett Emmához. — Kevesled talán? — Nem — válaszolt Emma nyugodtan. — Akkor meg mit bámulsz? — A kutyát nézem. — Ezt a rühes dögöt? — Éhes szegény. — Na ... — abban a pillanatban még nem lehetett tudni, hogy Farkasné mit határoz, kutatva, kissé gyanúsan és bizalmatlanul végigmérte ezt a kopott, vézna teremtést, ahogy a maga nyomorúságában is erre a kóbor, gazdátlan és névtelen ebre gondol. Vajon nem akar-e egyebet is? Talán meg akarja lopni... Ki tudja? ... De Emma állta tekintetét, tiszta, halványkék volt a szeme, és meg se rebbent. Farkasné összehúzódott göbös szája megenyhült, és egy darab kenyeret hajított a 'kutya felé. Virsli már a levegőben elkapta, mohón, szinte ellenségesen, és pillanatok alatt elli