Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

tüntette. Emma ekkor éles, egészséges fogaival beleharapott az egyik almába, már ment is volna, de Farkasné visszahívta. — Honnan jössz, te? — Onnan — intett Emma a kezével. Hülye, szegény — gondolta Farkasné, de azért zavartalanul folytatta: — Hogy (hívnak? — Emmának hívnak. — Dolgozol valahol? — Nem. — Tudnék néked egy helyet, igaz, hogy szegény emberek, de becsületeseik. Kevés fizetést kapsz ugyan, viszont olyan leszel, mint egy családtag. Na? Emma zavartan mosolygott, fogalma sem volt, hogy mi az a családtag. Nem ismerte ennek előnyeit, és így nem tudott válaszolni. Tudta, hogy szolgálnia kell, így volt, és így kell lennie. Kicsit felhúzta sovány, csontos vállát és hallgatott. özvegy Farkasné, akinek sizenvedélye volt a közvetítés, úgy érezte, hogy ez a hülye kitűnő cseléd lenne, és mindenképp azon kell lennie, hogy az udvarában helyezze él. Az embernek, küllönösen ha özvegyasszony, gyakran van szüksége valakire. Tenni kell valamit gyorsan, még mielőtt másvalaki felfedezné ezt az értékes cselédanyagot. Gyorsan és határozottan folytatta. — Hallgass meg, gyermekem, én neked csak jót akarok. Kijelentem, és le is kopogom mindjárt, hogy áldott jó dolgod lesz ott, csak rendesen kell viselkedned. De figyelmeztetlek, hogy az asszony súlyos Ibeteg, a gyerekei egészen aprók, és pelenkát éppúgy kell mosnod, mint sütni, főzni meg takarítani. Ismétlem azonban, hogy jó dolgod lesz. Fontos, hogy ne barátkozz holmi Marikkal, és ne flangálj katonákkal. Különösen katonákkal ne, mert azoktól nem kap az ember jót. Nekem elhiheted, én jóval idősebb vagyok nálad. Este, ha elvégzed a munkádat, korán lefekszel, mert korán reggel nekem fogsz segíteni a sátornál. Én nem adhatok neked sokat, mert szegény özvegyasszony vagyok, 12