Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence
A menyasszony
Emma bekötötte holmiját egy égett szélű abroszba. Ahogy kötözgette, a vér az arcába szökött az örömtől: hallatlanul gazdagnak érezte magát. Mély hálát érzett Lángné iránt, aki annyi mindennel hozzájárult a boldogságához. De főképp annak örült a legjobban, hogy végre talált valakit, akivel nyugodtan és zavartalanul beszélhet menyasszonyságáról, mert elhiszi és bízik benne, mint ő. Lángné felkapta meleg, horgolt szvetterét, és kikísérte az utcáig. Ott állva maradt, és követte tekintetével, amíg el nem tűnt a nehéz batyu alatt görnyedő gyönge alakja. Milyen egyszerű, gondolta Lángné, ennek a lánynak szabad és bátor élete az ő bonyolult és mesterséges akadályokkal körülsáncolt életéhez képest. A nappalok még elviselhetők, de a hívatlan éjszakák elégetik mindazt, amit töretlen energiával nappal felépített. Gyakran érzi, hogy már sohasem jut el a beteljesedéshez, és tökéletlen életében olyanok az álmai, mintha egy láthatatlan kéz valahová a magasba vezetné, hogy messziről lássa az ígéret földjét. XXI Ida betartotta a szavát, nem járt többé Emmához, és ha meglátta őt az udvaron, dacosan és fájdalmasan elfordította a fejét. Már nemcsak az udvarban, hanem az egész utcában ismerték Emma esetét. Emma nem cáfolt rá, szívesen hajlandó volt bárkivel elbeszélgetni róla. Ügy is kezelték, mint egy félkegyeiműt, de Emma, mintha a gúnyos szavakból mit sem venne észre, zavartalanul mosolygott, és dolgozott elszánt szorgalommal, hogy pénze szaporodjon és várakozása beteljesedjen. Hitét bő és eleven álmai táplálták, nappal és éjjel a legváratlanabb meglepetéseket tartogatta számára. Az ételek ízét alig érezte, az igazi fűszer az a másik lett, akit szüntelenül várt, pillanatnyi megszakítás nélkül. A tárgyak mind már csak őérette voltak, és minden árnyékban az ő körvonalait fedezte fel. Hallatlan erő élt benne, hogy megsemmisítsen minden ellenérvet, ami fenyegetné meny111