Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

asszonyságát. Ha nem ment másképp, haraggal és fájdalommal felelt, mintha tüskét húzott volna ki vérző testéből, és addig gyógyítgatta sebét, amíg zavartalanul továbbmehetett az útján. Könnyen megsértődött, nem tűrte többé senki hazugságait, és ha valaki kifogásolta viselkedését, otthagyta munka közben. Ida magatartása bántotta, de egy lépést sem tett feléje. Zelmának azonban panaszkodott. Mit követett el, hogy Ida elfordítja a fejét, ha látja? Megbántotta vagy megsértette? Nem tud róla, soha még gondolatban sem kívánt neki roszszat. Miért dolgozik most egyedül? Hisz alig bírja ... miért nem hívja őt, szívesen segítene neki, bármilyen munkában. Zelma próbálta megmagyarázni. — Te vagy az oka. Ida elmondott mindent, kért és könyörgött neked, hogy ne mondd el senkinek, ami történt, mert az emberek csak röhögni fognak rajtad. így is van, magad láthatod. — Nem látom — felelte Emma határozottan —, rajtam senki sem röhög, és aki röhög, ahhoz semmi közöm, nem beszélek vele. Mindenkinek vannak ellenségei, nekem is. Nem bánom, és nem törődöm velük. Miért ne beszéljek? Miért ne mondjam el, hogy menyasszony vagyok, ha mások is elmondják? Talán azért, mert szegény vagyok? Szegény sem vagyok. Megmutatom magának, Zelma, hogy mit kaptam Lángnétól. Itt van, nézze meg ezt a selyemruhát! Olyan szép leszek benne, hogy bámulni fognak. De csak akkor veszem fel, ha ő is itt lesz. Először ő lásson engem selyemben. —' Rendben van, Emma, én nem akarok a dolgaidba avatkozni. — De miért, Zelma, miért nem akar beleavatkozni, hisz én nagyon szeretem magát, és igazán örülök, hogy szereti azt az urat, akivel sétálni szokott. Én sohasem engedek magára rosszat mondani. — Bánom is én, hadd beszéljenek. — Jól teszi... ha az ember szeret valakit, akkor mindegy. Persze, az az űr elveszi magát, igaz? — Nem, Emma, nem vesz el. — Ha szereti? 112