Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

gukat boldog-boldogtalannak. Mi lenne, ha odaadná neki férje elhasznált holmiját? Ennek a gondolatnak megörült. — Nem, Emmám, neked ahhoz a pénzhez nem szabad hozzányúlnod, mert szükséged lehet rá, sőt azon kell lenned, hogy minél többet félretégy. A házassághoz rengeteg pénz kell, gondold csak meg, menyasszonyi ruha, esküvő, konyhaberendezés és egyéb nélkülözhetetlen holmik. Nem kell semmit sem vásárolnod, mert fehérneműt, cipőt én adok neked. Gyere, mindjárt ki is keresem az uram holmijából, és hazaviheted. Bevezette az ebédlőbe, ahol egy sötétzöld fiatal pálmafa hajolt széles leveleivel a könyvszekrény fölé. Emma szerette ezt a szobát, és a pálmát különös gonddal ápolta, a levelekről lefújta a port, és sohasem felejtette el megnézni, vajon nem történt-e valami baja. A könyveket is szerette nézegetni, örömet érzett, ha megtapogatta aranyozott bőrhátukat, vagy helyére igazította egyiket-másikat. És az egész szobát a porcelán kályhával, a színes, törékeny hamutartókkal, a széles kristály virágvázával a nehéz asztalon, mind, mind szerette és lelkében őrizte. Lángné kihúzta a könyvszekrény alsó fiókját, és kikereste a használható ingeket, alsókat, abroszokat, törülközőket, szalvétákat, zsebkendőket. — Itt van, Emma, ezt neked adom mind. Emma hangosan felkacagott örömében, és egyenként öszszerakosgatva, gazdasszony módjára, komolyan számlálni kezdte holmiját. — Várj — mondta Lángné —, van még itt számodra valami. — Kinyitotta a maga szekrényét. Egy világoskék selyemruhát akasztott le, kombinéval együtt, és átadta. — Most még cipőt is kapsz, félcipőt, magadnak. Majd nyáron hordhatod. Az ő számára jó lesz a férjem cipője, nemrég talpaltattam. Hirtelen eszébe jutott valami. — Mondd, hogy hívják a vőlegényedet? — Nem tudom — felelte nyugodtan Emma —, a nevére sohasem gondoltam, pedig bizonyára neve is van. Nem baj — folytatta vidáman —, legközelebb megkérdem. 110