Szabó Béla: A menyasszony, A család kedvence

A menyasszony

X

IX Emma és Ida között civakodäsok kezdődtek. Ida úgy érezte, hogy gondjaiba kell vennie Emmát, vigyáznia »kell rá, nehogy még egyszer ilyen ostobaságot kövessen el. Ida szerint értelmes, okos lánnyal sohasem eshetne meg, hogy egy idegennel mindjárt az első este ... Ilyesmi csak olyan tehetetlen, gyönge teremtésekkel fordul elő, mint Emma, aki annyira felelőtlenül viselkedik, mintha még gyerek lenne. Most megint a beteg Virslit hozta be a szobába, hogy büdösítse a levegőt. — Mire való ez? — kérdezte kétségbeesetten Ida. — De ha fázik kint a kamrában, ha fázik, nem érted? — Nem értem, mert egy jó meleg kendővel be volt takarva. De Emma ragaszkodott hozzá, hogy a kutya bent legyen nála, mert fázik és még megfagyhat. A fázás nem tréfadolog. Ö is fázott, amikor bekúszott az ablakon, és ki tudja, mi van vele most. Ki tudja, vajon nem didereg-e, van-e mit ennie, és van-e hol aludnia? Szegény, hogy itta a kávét, hogy szürcsölte, és azt mondta, úgy folyik szét a testében, mintha a vére lenne. Igen, ezt mondta, jól emlékszik rá. Ida dühbe gurult. Már megint kezdi azzal a bitanggal, azzal a csavargóval, aki még a nevét sem mondta meg, és megszökött, mint valami tolvaj. Még jó, hogy a pénzét nem vitte el. — Gondolod — mosolygott Emma rejtélyesen —, hogy lopnia kellett? Hisz magam is szívesen odaadtam volna neki, ha kéri. — Ó... ó — dühöngött Ida —, még hallgatni is rossz, amit beszélsz. Emma azonban változatlanul mosolygott, örült, hogy nem mondta el úgy, ahogy történt, hogy a pénzét is elvitte. Örült, mert Ida még képes lenne azt mondani rá, hogy tolvaj, zsebmetsző, pedig hát erről szó sem lehet, hiszen csak a sajátját vitte el, a sajátját, mert mindene az övé. 103