Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

,,Hát akkor számoljon, az i9tenfáját a marha paraszt fejinek, de előbb írja alá! Ügy! Húzódjon odébb. Most már számolhat reggelig! Balfácán! És mondja meg a százados úrnak, ha még egyszer magát küldi nyomtatványokért, nem adok ki egy darabot sem! Következő!" Átnyújtotta a cédulát, pattanó idegekkel várt. Nincs nálam zsoldkönyv, döntötte el, ez lesz az utolsó lehetőség. Ha sikerül — nem sikerülhet: felhívják a zászlóaljirodát, egyetlen telefonbeszélgetés, és vége. Nem sikerülhet. „Ennyi az egész?" „Ennyi, alázatosan jelentem." „Na hál' istennek. Ezt legalább nem kell reggelig számolgatnia." „Nem számolok én, alázatosan jelentem, egy percig sem. Biztosan annyi az." „Na ugye! Bizalom az ősi erényben. Hallja ezit, vén dagadtfejű?" — hajolt ki a tisztviselő jókedvű nyerítéssel a még egyre számlálgató előbbi baka felé. — Vannak, akik még megbíznak bennünk. Itt írja alá! Következő!" Nem kérte a zsoldkönyvet. Mennybéli atyaisten, nem kérte a zsoldkönyvet. A másik is megfeledkezett róla, a nyilas tiszt is megfeledkezett róla, úristen, lehetséges ez? Tántorogva ment ki az ajtón a négy pártszolgálatos között, vigyáznia kellett, hogy észre ne vegyék a léptei bizonytalanságát, s agya közben gépicsen ismételgette: Lehetséges, hogy az embernek dadogni tudjanak a gondolatai? Mennybéli atyaisten, lehetséges? .. . Nem kérték a zsoldkönyvet ... Nem kérték a zsoldkönyvet. .. Ködös révületben imbolygott végig az utcán. A sarkon átadta a papírokat, az ember kitörő hálával rázogatta a kezét. Aztán körülnézett, a zsebébe nyúlt, összehajitogatott bankjegyeket vett elő. Csak ekkor ocsúdott fel. Eltolta a férfi kezét, hátralépett, figyelmesen az arcába nézett. „Maga nem tudta, hogy odabent a zsoldkönyvet is fel kell mutatni?" — kérdezte csendesen. „Nem — hadarta a másik mellékesen, és újra a pénzt 579