Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

nyitott kis ablak, a dobhártyáján őrült dobogással hallotta a szíve kétségbeesett zakatolását, s valahonnan pokoli távolból — kegyetlen közelből — az ablak mögött ülő tisztviselő egyhangú, mogorva hangját: „írja alá a nevét. Adja ide a zsoldkönyvét." Érezte, hogy a sapkája alatt kiveri a hideg veríték. A halál verítéke, a menthetetlen, a jóvátehetetlen vég verítéke. És mindez hiába, semmiért, értelmetlenül, ostobán, „írja alá a nevét, adja ide a zsoldkönyvét." És az ő igénylőlapja Kovács Pál őrvezető nevére van kiállítva; ezt a nevet kell aláírnia, de a zsoldkönyvében a saját neve szerepel. És Piri ott várja a kávéházban. És a bömbölő, szikrázó frontvonal mögött ott várják a bajtársai. Az elvtársai. És a Várban harcra kész, elszánt, türelmetlen fiatalok várják. Mindenütt várják. És ő meghal. Nem félt; a szégyen és a tehetetlen düh marcangolta. Becsapták. Ostobán, meggondolatlan tökfilkó módjára bemászott a világ legegyügyűbb kelepcéjébe. Két perc múlva két karhatalmi pártszolgálatost állítanak majd melléje és elvezettetik. Aztán majd laposra verik és kikészítik. Kedve lett volna ököllel fejbe verni magát, hangosan felnevetni, röhögni, keserűen, szívből kiröhögni a saját hülyeségét. És Piri ott várja a kávéházban. Piri, ak'i Imegúszta a kémelhárítót, az internáló itábort, a sortüzet, akit sikerült ikicsempészni a rabkórházból, Piri, aki felgyógyult a sebeiből, és most miatta ő is lebukik. Addig vár ma}d rá a kávéháziban, amíg gyanút kelt. Vagy nyugtalankodni fog, és itt keresi majd. Már csak egyetlen ember állt előtte. Behajolt az ablakon, átnyújtotta a papírt. A tisztviselő ültében hátranyúlt, papírköteget, nyomtatványokat, zsoldkönyveket dobott a katona elé. Minden köteg után belenézett a papírba, kipipálta a kiadott nyomtatványokat. Az egyik zsoldkönyv lecsúszott a köteg tetejéről, leesett az ablak széles párkányáról. A ka577