Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

multák, unottan, lustán, közömbösen. Mi lesz, ha megkérdik, miért állt ki a sorból? Mi lesz, ha gyanút kelt, és igazoltatják? Visszafordult, az előtte álló válla fölé ágaskodott, figyelt. A sor eléggé gyorsan haladt előre, az őrmester mozdulatlanul állt, a szolgálati jegyeket figyelte, de egyszer sem nyitotta ki a száját. Talán csak fontoskodik, próbálta megnyugtatni magát, és lépett egyet a sorral. Már mögötte is álltak, előtte pedig egyre fogyott a sor. Gondosan, lassan megszámolta őket; kényszerítette az agyát és az idegeit, hogy nyugodtan, pontosan vegyék sorra az előtte állókat. Harminckettő. A nyilas őrség unatkozva ácsorgott az ajtó két oldalán. Huszonkilenc. A pártszolgálatos őrmester mereven, lehajtott fejjel nézegette sorra az igénylőlapokat. Huszonöt. Az ablak felől már néhány elmosódott szófoszlány is megütötte a fülét, türelmetlen, ingerlő hangok voltak, valaki pattogott az ablak mögött. Tizenhat. Most már belátott az ablakon is, ha egy 'kicsit oldalt hajolt. Akkor dermedt meg a vér az ereiben. Az ablak mögött ülő tisztviselő mellett másik karszalagos pártszolgálatos állt, ő ellenőrizte a szolgálati jegyeket, mindegyiket elolvasta, ellenjegyezte. Az ajtó felé pillantott. Az őrség sötéten, rosszindulatú Iközönnyel nézte a sort. A sor már hosszabb volt a háta mögött, mint előtte. Nem lehet, maradni kell. Kilenc. Nyolc. Hét. Elővette az igénylőlapot. Mikor már csak ketten álltak előtte, akkor döbbent rá, hogy elveszett. Keze alatt átnedvesedett a vaskorlát, a térde megroppant, a szeme előtt démoni, vad táncba perdült a 576