Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

szemű, piros kendős lány nekiveselkedett, ráhasalt a végire, úgy próbálta visszabillenteni. Látszott az ajka mozgásán, hogy szitkozódik. Aztán tanácstalanul fordult vissza, fölemelte a karját, intett. A következő csille mögött legény bandukolt, felnézett, elvigyorodott. Mikor a lány mögé ért, megállította a széles, lapos kocsit, megragadta a lányét, egyetlen biztos nyomással helyrebillentette, nagyot kacagott. Valamit mondott, a lány eltátotta a száját, kivillantak a hófehér fogai. Aztán táncos derékkal előrehajolt, nagyot legyintett a fiú felé. Az elugrott, úgy kergetőztek a csille körül, mint két játékos gyerek. Jó lett volna hallani, mit kiáltoznak egymás felé. Sóhajtott, elfordította róluk a tekintetét. Távolabb, az agyagoló if elől pöfékelve közeledett a kormos kis mozdony, ez már öblös, zakatoló vascsillék hosszú sorát cibálta maga mögött, míg messzebb, ahol már az ég szelíd kékje felé domborodtak az enylhén hullámzó, őszi vörösben 'pompázó, kökény borította, alacsony hegyek, a magasban drótkötélpálya karcsú oszlopai között ringtak, állni látszó álomlassúsággal, az apró játék kasok. Második éve már, hogy összeforott ezzel a ,képpel, amelybe már ő fúrta bele a két új, magasba szökő, karcsú, vörös kéményt, az új üzem megbízhatóan zömök, szürke falait, a rakodó hűvösen szabályos betonsíkját, s az igazgatósági épület büszke, mélykék csempével kirakott homlokzatát. <ö hajszolta, rimánkodta, könyörögte, követelte össze a szürke falak között duruzsoló, zümmögő, zakatoló gépek minden gyönyörű darabját, az impozáns kavarót, a hetyke •szeletelőt, a fürge, emeletes villanykocsikat, a gépház királynőién lenyűgöző dinamóját, s ő toborozta melléjük az embereket is. A nehéz léptű és dörmögő szavú embereket, akik a sapkájuk felé böktek, ha befordult a tágas csarnokok valamelyik lengőajtaján vagy a műhelyek vaskapuin, fél szemmel intettek feléje a dübörgő gépek vagy a kattogó csillék mellől, és melléje szegődtek, ha végigment a kváderek szürke porával és a vörös téglaporral vastagon borított udvaron. Ez mind hozzátartozott az életéhez, sőt valójában ez volt az élete. Holdas estéken, ha 534