Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

nagy néha magányosan, gyalog .ballagott hazafelé az elcsendesedett, széles műúton, és a város felé vezető, merész kanyarban még egyszer eléje tárult a gyár éles kontúrokban kirajzolódott háttere, szokatlan szavak és érzések kerítették hatalmukba, amelyeknek egyszer, egy kivételesen meghitt pillanatában így adott megszövegezést: az ember és a táj... Akkor elmosolyodott ezen a gondolaton, sietve körülnézett, mintha attól félne, valaki leolvassa róla a sötétben ezt az ellágyult, hozzá nem illő gondolatot, aztán önmaga előtt is leplezett, szemérmes, bocsánatkérő mosollyal folytatta útját. Még majd költő is leszek vagy mi a fene, gondolta mentegetőzve, és a gyermekkora jutott eszébe, a türelmetlenül várt vasárnap délutánok, amelyeken elvonulhatott a pihenésbe omló, sötét kis szoba valamelyik még sötétebb zugába, és elovehette vízfestékeit. Gombról festett, mert a sötétben nem látta jól a színeket: legtöbbször virágot festett vagy gyümölcsöt, tündöklő almát, amilyet a keresztanyja szokott hozni ajándékba, ha dús volt az ősz. De festett házakat és embereket is, egyszer — akkor már utolsó éven járta az iskolát — május elsejei felvonulást. De az olc9ó papír gúnyosan felszívta a színeket, és a tanító egykedvűem firkantotta a hullámos, felhólyagosodott papírlap aljára a hármasokat. Néha, ha különösen jó kedve volt, kettest is adott. Aztán már nem járt többé iskolába, és megszűnt a gyermekkora is. De a festést nem hagyta abba, csakhogy akkor már nem felhólyagosodó, olcsó csomagolópapírra festett, hanem gőgös és tiltó deszkapalánkokra, kőkerítésekre, visszautasító, zord házfalakra. Többnyire éjjel, sötétben, de akkor már jól látta a színeket sötétben is. így volt ez rendjén. És most mégis elszíntelenedett körülötte minden, és amit akkor, azon a holdfényben fürdő estén a túláradó szíve boldog sugallatára mondott, most keserű és szürke magányba, csalódott sikertelenségbe folyt össze előtte: az ember és a táj ... Megült a csend, beszélni kezdett. A másik kettő még mindig zavartan, értetlenül bökdöste egymást a szemével, neki kellett megszólalnia. 535