Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Harmadik rész

kamaszos hetykeségből, hanem a múltnak kijáró kSgyeletteljes tisztelettel —, a lépcsőkön ünnepélyes lassúsággal haladt fel, Hajnalék hajdani lakása előtt majdnem lábujjhelyen osont el. A következő ajtó előtt megállt. A csengő gombja felé nyúlt, de aztán visszahúzta a kezét, s a csengő alá erősített, légypettyes névjegyre esett a pillantása: Räber Géza A név alatt feketéllő, tussal rótt, gondos törlés nyomtatott betűket rejtett, és Tivadar elmosolyodott. Ráber Géza — nézte derűsen, s arra gondolt, vajon szerepelhet-e egy ember, akinek a foglalkozása esküvői tanúként. Megnyomta a csengőt. Pár pillanat múlva óvatos csoszogás hallatszott az ajtó túloldalán, a kulcslyuk fedőlapja kattant, hihetőleg valaki megpróbált kilesni rajta. — Ki az? — hallatszott kisvártatva belülről. — Nyiss ki, hólyag — mormogta türelmetlenül,, és megfogta a kilincset. Valóban egészen olyan, mint egy áthúzás, gondolta aztán megrökönyödve, mikor az ajtó végre kitárult, és beléphetett a dohszagú kis előszobába. — Tivadar! — rebegte az áthúzás őszinte örömmel, és a nyakába borult. — Mikor jöttél haza? — kérdezte aztán fél lábon ugrálva odabent, a cigarettafüsttől szürke szobában, mert a jelek szerint eltökélt szándéka volt, hogy vendége tiszteletére megkeresi a másik fél papucsát is, amelyet Tivadar beléptéig lemondóan nélkülözött. Tivadar azonban előbb vette észre a keresett szomorú lábbelit, és egy jól irányozott rúgással az ágy alá repítette. — Hagyd a fenébe — mordult fel, mert idegesítették barátja bakugrásai —, hagyd a fenébe. Ülj le, és figyelj! Szükségem van rád. A pillanatnyi derű elröppent a sovány arcról, a szemérmetlenül meztelen, bütykös lábfej elbújt a kapott asztal alatt, s az asztal fölött keserű, megtört kézmozdulat vezette be a kétkedő reménytelenség elgyávult szavalt: — Rám? ... öregem, magam is lecsúszott muki vagyok ... 500