Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

Tivadar ránézett. — Testvér — mondta aztán csöndesen —, az a 'baj, hogy én magam sem nagyon tudom, hova megyek. — Akkor jó — rikkantott fel fellobbanó akasztófahumorral a szakaszvezető —, oda én is elmegyek! És mire Tivadar felocsúdott, már újra az országúton robogtak. Tivadar tiltakozni akart, figyelmeztetni akarta a fiút a következményekre, de aztán ő is váratlan jókedvre derült. Nem mindegy? Legalább ketten lesznek. — Hova megyünk? — kiáltotta túl a motor zaját. — Veszprémnek. Nincs már sok benzinem. Odáig talán még eljutunk. De csak Várpalotáig jutottak el. — Kifogyott a benzin — figyelte a köhögő motort a szakaszvezető. Lépésben döcögtek végig az utolsó házak között, egy nagy, nyitott udvar előtt a szakaszvezető körülnézett, nagyot kanyarított a kormányon, behajtott az udvarba. Leállította a motort. Magához vette az iratait, kevés cókmókját. Utoljára még szeretettel megveregette a motorházat. — Jó kocsi volt — mondta komolyan, búcsúzó gyöngédséggel. — Gyerünk, zászlós úr. Veszprém. Krumplipaprikás egy külvárosi kiskocsmában. Zirc. Ácsorgás az országúton. Szemerkélő eső. Magyarul beszélő SS-katona. Hetyke kérdések, öntelt jövendölések. Tanácsok. — Mit lődörögnek itt az országúton, a csapattestüket már úgysem találják. Maguk már szét vannak verve. Szét vannak züllve. Jöjjenek velem. Én Sopronban álltam be az SS-be. Likvidáló különítményben vagyok. Tegnap délután is ötöt intéztem el egy pincében. Csak így, a géppisztollyal. Egy zsidó is volt köztük, annak előbb a beleit lyukasztgattam ki. Német katonai teherautó. Francia vörös bor és holland keksz. Még mindig francia vörös bor és holland keksz. De csak fent, a kocsin van már hely, ott is szűkösen. Szerencse. Beesett, sápadt arcú civilek. Asszonyok. Egy fiatal lány két német katona között. Francia vörös bor és holland keksz. A lány vihog, a nagy, durva germán mancsok eltűnnek vékony, foszlott kabátja alatt. 409