Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

bi menetparancsot. Minden 'bevezetés nélkül nagyon bizal mas lett. Nagyon be lehetett gyulladva. — Hallottad, hogy Feged már elefett? — hajolt a fülemhez, mert akkoriban már ilyen hírek jártak odakint. — Persze — bólintottam, mert kíváncsi voltam, mit akar. — Avt mondják, a rufkik fállták meg . .. — Ühüm. — Auf tria felé av angolok kövelednek. Meg av amerikaiak. •Most már tudtam, miről van szó, ilyesmiről a tisztek is gyakran sugdolóztak egymás között: az angolok meg az amerikaiak állítólag lovagiasan bánnak a tisztekkel. Ezzel biztatgatták egymást, és nekem később, mikor már bizonyos tapasztalataim voltak ezen a téren, sokat kellett röhögnöm, ha visszagondoltam ezekre a beszélgetésekre. Mindenesetre elhatároztam, hogy kiábrándítom egy kicsit. Megcsóváltam a fejem, és egyenesen beléje döftem a mérget: — Márpedig ahova mi megyünk, az éppen a ruszkik működési területére esik — adtam a jól értesültet. — És ahogy a dolgok jelenleg állnak, ha nem csalódom, néhány héten belül patyolat ruszki hadifoglyok leszünk... — Tudtam, hogy ez egy kicsit rázós lesz neki, ezért tovább hergeltem: — Az a fontos, hogy mielőtt nyakon csípnek, legyen az embernek ideje leszednie a karpaszományt. A bolsik erősen harapnak a tisztekre meg a hasonállásúakra. De elsősorban és különösképpen a karpaszományosokra. Fene tudja, miért, de így van ... Nem válaszolt, de a sötétben is láttam, hogy a karpaszományát babrálgatja a körmével. — Meglátszik a helye — jegyeztem meg ártatlanul. — Mi? — Hiába veszi le az ember, meglátszik a helye. Ez a baj. Elkapta a kezét, hallgatott. Aztán hideglelősen megfogta a térdemet. — Te ... igav, hogy téged büntetéfből küldtek vi fia a frontra? Valamit dünnyögtem, de nem válaszoltam. Fülelni kezdtem. Gyerünk csak, !kí a flarbával. Ki is jött vele. 337