Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Értem. De itt nem sok értelmét látom a dolognak. — Nem? Harcoljatok bátran, mire hazamentek, beülhettek a zsidók vagyonába! A haza nem lesz hálátlan, teljesítsétek a kötelességeteket! — Van benne valami — ismertem el. — No látja. Ezt pedig meg kell akadályozni. Meg .kell előznünk. Kik azok, akikben tökéletesen megbízhat a maga szakaszában? Megmondtam. — Felel értük? — Azt hiszem. — Jó. Mindenesetre előbb puhatolózzon, aztán beszéljen velük. Magyarázza meg nekik, miről van sző. Fejtsenek ki e 1 lenpr o pa g an d á t. Me gt e sz i ? Bólintottam. A feladat kezdett lelkesíteni, és bár amint »már .mondtam, kutya fáradt voltaim a háromnapi céltalan r loholástól, még aznap este Összehívtam a fiúkat. És nyomban mellé is fogtam. Minek kellett Kozorezit beavatnom a dologba, ma sem 'tudom. Valószínűleg osztályberzenkedésből: azt akartam, hogy még egy karpaszományos legyen köztünk. Kozorczi karpaszományos őrvezető volt, jó bemondásain sokat nevettünk, mindenre volt egy csípős megjegyzése. Tisztek előtt sem zavartatta magát, azért kerestem a barátságát. Azt iis jó jelnek láttam, hogy nem léptették elő, egyszer meg is kérdeztem tőle, miért. — Politika — mondta rejtélyesen. — Nagy balhé volt. Teszek rájuk. — Mindig tőmondatokban beszélt, ez is tetszett nekem. (Sajnos csak jóval később tudtam meg, hogy sikkasztás miatt tették ki a tiszti iskolából: ő intézte a karpaszományosok közös extraruha-rendelését, és nagy pénzeket kezelt el, azért nem léptették elő. Akkoriban azonban még vakon bíztam benne, és ez volt a baj.) Vele külön beszéltem, rumot ittunk a krumplivermünk háta mögött, egy redves fatörzsön ülve, és élveztük, hogy kezd felmelegedni az idő, mert előzőleg napokig esett. — Ma délben már sütött a nap — .mondtam, csak hogy mondjak valamit —, melegszik a levegő. — Ühüm. 325