Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Otthon már nyár van. — Ühüm. — Mit szólsz az otthoni eseményekhez? — He? — Hát a svábok ... Hiszen tudod. — Teszek rájuk — mondta, és nagyot húzott a kulacsból. — Le vannak okádva, örömkatonák. — A nyilasok készülnek átvenni a hatalmat. — Remek. Vége a háborúnak. Mintha imár meg is nyertük volna. Biztos a győzelem — bólintott, és nagyot köpött a bakancsom orrára. Elhúztam a lábam. — Hallottad az ales legújabb szónoklatát? — Ühüm. — Mit szólsz hozzá? — Első osztályú fafej. Cserfalombbal és a kardokkal. Teszek rá. — Szeretnék a svábok mellé hangolni a népet — okoskodtam. — Azért szpícselt az öreg. — Lehet. Te nem iszol? — Iszom — nyúltam a kulacsom után, de elégedetlen voltam. A társalgás nem úgy folyt, ahogyan elképzeltem. — Jó rum. Ez az egyetlen. Egyebük úgysincs. Vajon honnan veszik? Láttam, hogy a társalgás megint kezd mellékvágányra terelődni, ezért egyenesen nekivágtam: — Hallottad, hogy otthon kinyírják a megmaradt zsidókat is? — Mi? — tette le a kulacsát maga mellé. No végre! — megörültem, hogy kezdi érdekelni a dolog. — A biboldókat? — Igen. — Mindet? — Igen. — Az anyjuk istenit! ... — .nézett rám elképedt szemmel, és újra a kulacsa után nyúlt. Nagyot nyelt, pedig még nem is emelte a szájához a kulacsot. — Itt meg most be akarják adni a népnek, hogy a zsidók vagyona mind a hazatérő katonáké lesz ... 326