Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

lim elázott. Tökéletesen elázott. Kész. El lehet kaparni.. S mintha igazolni akarná e komor bejelentést, valahonnan a kocsma túlsó feléből baljós visszhangként csuklott rá egy •vigasztalan, kisiklott férfihang: „Hukk .. „Menjen innen" — rázta le magáról a gépmester erélyesen a lány kezét, s egyidejűleg megpróbálta felhúzni őt a karpaszományos kellemesen meglopett öléből. De a lány nem hagyta magát. „Ó, ó, ó — skálázta negédesen, három fekvésben, s még egyszer közölte: — Bizsunak hívnak ... — Kacsintott, csuklott, csiklandósan, ám csöppet sem szégyenlősen hozzáfűzte:— De szokták másképp is kiejteni." „Menjen innen" — ugrott föl a gépmester, és megragadta a lány vállát. Félrebillent fejjel, egy jótékony körhinta lágyan hullámzó keringéséből nézett föl rá, s e pillanatban ijesztően megváltozott az arca. „Hiszen én ismerem magát" — mondta szaporán és majdnem józanul, és felugrott a fiú öléből. „Menjen innen!" És a lány minden további szó nélkül sarkon fordult, és elsietett. Kiszámítottan átható parfümjének kesernyés illata még sokáig ott lebegett az asztal körül, mint fodrozódó felleg, megtépázott lobogó, de Tivadar mégis ennek a lobogónak a védelme alatt hívta a fizetőt, és sürgősen búcsút vett a gépmestertől. A karpaszományost magával vitte. És a szereplők most újra színre léptek, gondolta fanyarul, miközben kulcsra zárta szobája ajtaját, és hozzálátott, hogy átkutassa a fiókjait és zsebre vágjon egy-két iratot. Sok tennivalója nem akadt, mert a sátortáborba ezekben a napokban már gyakran jártak be rossz arcú civilek, sőt egyszer egy német gestapós is berobogott, katonai gépkocsin jött, két magyar hadbíró százados kísérte, és Tivadar már akkor szükségét érezte, ihogy megszabaduljon bizonyos papíroktól. rA folyosón újra léptek dobogtak fel. Kinyitotta az ajtót, kinézett. A karpaszományos botorkált elő a Császár szobája (felől, vörösen, csapzottan, kifacsarva. A következő másodpercekben Tivadar megtudta, hogy- a karpaszományos iki313