Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

már kiéső. A tébolyodott germán bálvány kitátotta telhetetlen, dögbűzű torkát, a pribékek eszelősen terelik feléje az áldozatokat, a halál megindult sötét ösvényén, vége. Tehetetlenül támolygott ki a Császár szobájából. A nap folyamán azonban volt alkalma megszokni a dolgokat: alkonyatig még kilenc öngyilkossági esetet jelentettek a városból, összesen huszonnégy embert, mert az esetek között egy öttagú család is szerepelt, és Tivadar este balsejtelmekkel eltelten sietett fel Juditékihoz, mert a városban azt beszélték, hogy a bejelentett eseteken kívül még egy sor öngyilkosság történt. Odafönt azonban, a mérnök és az újságíró kivételével, hiánytalanul együtt volt az egész család. A megszokott kép fogadta, de a férfi arcán mégis valami új, idegen vonás ült, s a szeméből olyan megmagyarázhatatlan, közönyös nyugalom áradt, amely nyugtalanította Tivadart. Ezért nem is lepte meg, mikor a férfi, néhány közömbös szó után, bevezette a másik szobába. — Néhány iratot szeretnék átadni, megőrzés végett — mondta, de Tivadar figyelmét nem kerülte el, hogy közben hosszú, jelentőségteljes pillantást küldött az asszony felé, s a pillantásában üzenet lehetett, mert az asszony bólintott, aztán a tenyerébe ejtette a fejét. Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, a férfi halkan, határozottan közölte: — Nem utazunk. Ne;m merem megkockáztatni. Belefáradtam. Nem — mondta gyorsan, mikor látta, hogy Tivadar tiltakozni akar. — Nem, köszönöm. Nem bírnánk ki a bújik á lást. Ronggyá tépődtek az idegeink. Nem akarom, hogy úgy fogdossanak össze, akár a patkányokat, hogy cédulával a hátunkon hajszoljainak végig Idegen városokon. — Én ma kint voltam a téglagyárban — kezdte Tivadar csendesen, de a férfi újra félbeszakította: — Tudom, mit akar mondani. Mi is kaptunk híreket. Borzalmas. Mégsem merem megkockáztatni. Sokan vagyunk hozzá. Ma éjszaka mindent megbeszéltem a feleségemmel. Mindent nagyon alaposan megbeszéltünk. — Azt is, hogyan bánik Gsatáry odabent a fiatal lányokkal? 275