Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Hova? — torpant meg Tivadar. — Az anyjukba! A kémelhárítóra — komorodott el Füstmacskássy — Mit csináltál, szerencsétlen? A Szerencsepatkó! — villant át az agyán, és sietni kezdett. — Pedig én kizárólag azért jöttem be, hogy felhajtsak veled valahol egy-két féldecit — szontyolodott el Füstmaeskássy. — Ahogy megkaptam a leveledet, máris indultam. Szigorú úr csak mellékszórakozás lett volna. — Nem baj, öregúr — vonta fel a vállát könnyelműen, bár a szíve nyugtalanul zakatolt —, majd megisszuk a féldeciket, mikor kiszabadulok. Addigra te már biztosan őrmester leszel. — Ne marháskodj! — hördült föl az öreg, aztán keményen fölvágta az állát. — Gyerünk! Veled megyek. Van ott egy ismerősöm, valaha osztálytársak voltunk. Ezredes, és csudára szereti a boritalt. Meglátjuk, hajlandó-e még emlékezni rám? A hivatali villanyóra majdnem negyed kilencet mutatott, mikor a szobába lépett. A hadnagy, aki idáig vezette, nesztelenül kifordult, az asztalnál ülő százados hidegen villantotta rá a tekintetét. — Nincs órája, zászlós úr? ön nyolc órára volt berendelve. — Bocsánatot kérek, százados úr — mondta nyugodtan —, a kapuban találkoztam egy vidéki bajtársammal, aki nem ismeri errefelé a járást. Öt kalauzoltam — íogta bizalmasan halkra a hangját, és megnevezte azt az ezredest, akihez Füstmacskássy készült. Nem volt ügyetlen ötlet: a százados hunyorogva állt fel. — ön ismeri az ezredes urat? — Hogyne — mondta olyan pimasz pártfogói hangon, mint aki naponta együtt van az ezredessel, s mint akinek a tanácsa .nélkül az ezredes csuklani sem szokott. A százados eltűnődött, lassan a távbeszélő felé fordult. Tivadarban kezdett elkásásodni a hetykeség. De a százados mást gondolt, sarkon fordult. Az ablakhoz sétált, visszajött, lehajtott fejjel megállt előtte — ön Hernádi Tivadar zászlós .. . — lEz állítás volt, nem kérdés, és Tivadar nem látta okát, hogy megcáfolja. 170