Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

— Parancsára. — Foglaljon 'helyet. Néhány bizalmas értesülést szeretnénk kapni zászlós úrtól — kezdte kimérten, s Tivadar éber sajnálattal vette tudomásul, hogy a százados nem hajlandó áttérni a tiszti tegezésre. — ön olyan helyen járt odakint, amely meglehetősen messze esik a mi hatósugarunktól, s így minden adat értékes számunkra, amit onnan kapunk. Ezért kérettem. Van olyan hely, ahova a ti hatósugaratok nem ér el? — gondolta kesernyésen, és feszülten figyelt. — Tudomásunkra jutott, hogy az ön századában szolgál egy — papírlapot vett fel az asztalról, onnan olvasta, de közben nem vette le a szemét róla —, egy Széles nevű honvéd. Ismeri? A kérdés csattant, minden idegszálára szüksége volt, hogy össze ne rezzenjen. Szélest lefogták! — volt az első gondolata. Lassan az ajtó felé fordította a fejét, mintha azt várta volna, hogy nyomban belökik rajta, szakállasain, összeverten, bilincsekben. De a vastagon párnázott, néma ajtó zárva maradt, s a pillanatnyi szünet pontosan beleillett a képbe. Elgondolkozva 'Csóválta meg a fejét, megdörzsölte az állát, még egyszer megrázta a fejét. — Nem — mondta gondterhelten —, még a nevét sem hallottam eddig. Az én szakaszomban nem szolgál. A másik két szakaszban sem, azokat név szerint ismerem. Nem, egészen biztosan nincs ilyen nevű honvédünk. — Várakozásteljesen nézett a századosra. Szúrós pillantással viszonozta a tekintetét, de a válasz mintha valahogy nem lepte volna meg. Előredűlt, szinte közömbösen mondta: — Lehetetlen. Gondolkozzék. Udvarias sajnálkozással tárta szét a kezét. Igyekezett olyan együgyűnek látszani, amilyennek csak képes volt. — Sajnálom... Nincs. Még hasonló nevű sincs. A tábori postaszámát ismerik, százados úr? — Ká per 2205 — vágta rá nyomban. 171