Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

lehet figyelni [bo ... bo ... bo ... bomm), legfeljebb ki lehet hallgatni, mit fog az ember. Vagy zavarni lehet az adásokat. Azért nem hallgatom Moszkvát. Azt még jobban zavarják. (Bo ... bo ... bo ... bomm ...)" „Kérlek, zárd el a irádiót.. Fénytelen, árnytalan esti óra. Fülledt és villlanyosságal telített, mint a roskadozó, fekete viharfelhők, vagy mint a láthatatlan, percegő energiák ott bent, a készülék mélyén. „Bo ... bomm ... Itt London ... Itt London ... — Tikkadt a fül és hideglelős a sóvárgó csodavárás — ... Itt London ... Itt London .. . Csapataink ma hajnalban partra szálltak az olasz partokon ... — És fojtott hang: — Szentséges atyaisten, végre 'igaz, mennybéli mag y úristen, gyere, hallgasd te is .. És mégis kesernyés ez az óra, kesernyés ez a hang, kesernyés ez a felismerés, mint a késő vigaszok vagy a tenger, a kérlelhetetlen örök hírmondó, a sós habú tenger, amely már harminckilencben is ott mosta a partot a vízmarta szirtek alatt, és zúgta, mormolta az együgyű szólamokat: „Sokáig igyekeztünk magunkat meggyőzni arról, hogy a müncheni feltételek elég jók, és hogy lenyelhetjük őket, de megvalljuk, torkunkon akadtak"* Jtfég most is keserű ez a szólam. Keserű, mint a tenger. „Zárd be az ajtót. Kulcsra." „Mit akarsz?" „Megpróbálom Moszkvát fogni." Reggel Hallgatnak az együgyű, szürke macskakövek, hallgat a gyom a járdák peremén. Enyves hátú papírszalagok hálózzák be a nagy kirakatok sápadt üvegét, zsúfoltak a reggeli villamosok. Külváros, Belváros. *1939: Duff Cooper tengerészeti miniszter szaval az angol alsóházban, miközben megindokolja lemondását. 160