Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Fürge vizesnyolcasok locsolják a kapualjakat és az üzletek előterét, sietősen lohol a láb, megtorpan, visszakozik: „Hallotta?" „Hallottam." „ ... és a vejem azt írta a frontról .. „ ... és a lányom hallotta a bankban .. „Hallotta?" „Hallottam." „Még ebben az évben . .." „Még ebben az évben." Láb csosszan, visszakozik. „Hallotta?" „Hallottam." „Még ebben az évben ..." „Ö, ne legyen naiv. Sokat mondok, még három hónap. És hogy az amerikai inváziós hadsereg ..." „És hogy az oroszok ..." Csosszan a láb, visszakozik. „Az oroszok?" „Az oroszok. Akkor törnek át, amikor ők akarnak." „Igen. Jó. Hát akkor ... De ha már ... — csak úgy mellesleg: szappan?" „Szappan?" „Szappan. Egy mázsa. Kettő. Három." „Áruért?" „Valutáért." „Lehet róla beszélni. Vigyázzon! Jó reggelt, tanácsos úr! Hogy méltóztatik?" Koppan a láb, boltajtóban kattan a nyíló lakat. Délben A körúton üres társzekér dübörög végig, a sétány árnyas lócáján kendős öregasszony ül, előtte apró lánygyerek kuporog a sarkán, betűket rajzol a porba. A portól megfakult élő sövény mögött gyűrött villamosjegyet görget a lusta, kedvetlen nyári szél, és hangokat hord a lóca felé, az öregasszony bóbiskoló füléhez. 161