Jarnó József: Magyar miniatürök

A koszorus költő

a bőrükről lelt volna szó. Végre megszólalt az egyik: — Majd csak eljutunk valamerre.. . A másik dühös gúnnyal toldotta meg a választ: — Ha másfelé nem, — az Újépület felé még mindig szabad az ut ... Akad ott még golyó is, kötél is, ha ez a debreceni kormány képviselői számára kell... — Ne bolondozz, Mihály, — csapott a szóba az első, — valamerre csak eljutunk még. Ne hagyd el magad: rád még szüksége van az országnak! — Ugyan, Józsi, hagyjátok ezt már! Ferenc örökösen ezzel tüzelt munkára, ha már nagyon belefáradtam a koplalásba, most pedig, ha a lábam fárad bele az országutakba, te beszélsz mindig erről... Az ország! Hiszen láthattad, nem kellettünk neki, — se szóval, Se tettel... Soha nem győzött volna se osztrák, se orosz, ha tényleg az ország állt volna fegyverbe... De hol volt itt az ország? Volt néhány lelkes fiatalember, néhány elkeseredett Tiszamenti jobbágy, néhány elégedetlen osztrák katonatiszt, — de az ország népe, az otthon maradt... — Felkelünk újra! Kossuth odakint légiót szervez, szövetségeseket szerez, pénzt gyűjt... — Kossuth? — igen, ebben az emberben van még erő!... De mi? Hiszen már az akarásra is fáradtak vagyunk! Két év előtt... — akkor szinte már hittem. Mennyi tűz volt 95