Jarnó József: Magyar miniatürök

A koszorus költő

akkor, mennyi lobogó márciusi lüz!... Emlékszel? Ki tudja, lesz-e még valaha annyi erőnk, hogy akarni merjünk?... — A magyarság... — A magyarság fáradt, elernyedt. A keze még ökölbe szorul, mikor egy-egy uj akasztófát ácsolnak, de ütésre már gyenge ez az ököl... Tiszttartó-féle ember lépett be a szobába. Ijedten reszkető szavakkal zavarta félbe a beszélgetést: — Tekintetes uram, dragonyos katonák jönnek a ház felé! — Bennünket keresnek, — mordult fel az egyik bujdosó, — gyerünk tovább, ha még lehet... — A szöllők felé talán még szabad az ut, — találgatta a házigazda, miközben vendégeivel kisietett a szobából. ,..A nyitott ablakon behallatszott a fegyvercsörgés a császár dragonyosai most szálltak le a lovaikról. — ön bujdosókat rejteget a házában, — hallatszott a dragonyostiszt szava. — Tessék álkutatni a házat! — volt a kurta válasz. Döngő katonaléptek zavarták fel a ház nyugodalmas csendjét. * A nyéki kuria kertjében magányosan üldögélt a költő. IJjságot tartott a kezében, 96