Jarnó József: Magyar miniatürök

A fantaszta

A mindig kedélyes, örökkön nyugodt, mosolygós szájú ember tüzes hitek apostolává nőtt: — Ami eddig volt: játék volt. Tudom, a népnek mese kell s én irtam is mesét eleget. De hiszem, hogy másvalami is kell, nemcsak mese... Az ellenreformáció kardinálisa »Kalauz«-nak nevezte ezt a valamit... Én sehogyse nevezem: megcsináltam! A pártklub bőrfoteljében elnyúló mamelukok a képviselőknek kijáró figyelemmel hallgatták az izgatott beszédet. Tisza Kálmán, — a generális — megtanította bólogatni az embereket, — bólogattak ezek most is. Valaki meg is szólalt a szivarja füstje mögül: — Hátha te azt mondod, Móric, hogy megcsináltad, akkor bizonyos, hogy alaposan meg van csinálva. A beszédbe lelkesedett ember nem figyelt a közbeszólásra, észre se vette. Szakadozott mondatokban, önmagával vitatkozva, beszélt tovább: — Kárpáthy Zoltán s a többi... Igen: erősnek, szépnek, tölgyfából hasítottnak mintáztam őket, de az ő erejük csak papirerő!... 127