Jarnó József: Magyar miniatürök

A lovag

a bort, mely vörös volt, mint a vér, amikor frissen fakad a kardcsapás nyomán. Utána is nyúlt, de aztán nem ivott. Papirt vett elő, s lassú, egyforma betűkkel felrótta rá: Kegyelmes Isten! Kinek kezében Életemet adtam; Viseld gondomat, Vezérld utamat Mert csak rád maradtam. Néhány fegyveres ember hangos, kongó lép­tekkel sietett át a termen. Kint már pirkadt, az őrség leváltására mentek. A lovag észre sem vette őket, lázasan tüzelő szemmel nézte a keze alatt szaporodó soro­kat. A szája mellől lemaradt a kemény, kato­nás vonás, a szava pedig, mely a leirt szava­kat dallal kisérte, olyan lett, mint a tiszta gyermekgügyögés. A pataki várban fegyverre tett kézzel áll­tak a vitézek. I A poros országúton lovassereg kigyózott a vár felé, hogy eleget tegyen a király paran­csának: el kell venni a várat Balassa Bálint­tól, aki minden jogok ellenére, fegyveres erővel foglalta el ezt sógorától. A várbeli vitézekben nem lobogott erősen a harci kedv tüze. Kis verekedésre, török elleni csatározásra készen lett volna valamennyi, de a király csapataival szembeszállni, — erre 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom