Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

töttünk ki, ahol aztán vonatra ültünk és haladtunk Budapest felé. A vonatról Rákospalotán szálltunk ki, ahol az egyik útitársam rokonainak megkeresésére indultunk. Nagy nehezen megtaláltuk őket, de nem nagy fogadtatásban részesítettek bennünket. Mindjárt az anyagi gondjaikkal álltak elő, elpanaszolván a háború utáni nehéz életet. Többek között azt is elmondták, hogy sokszor van razzia a környéken, és a jó Isten mentsen meg attól, hogy ők szökevényeket rejtegessenek a lakásukban. így hát nem volt mit tennünk, útnak eredtünk, méghozzá úgy, hogy a helyünk sem melegedett meg náluk. Egyedüli menedékhelyünk a Nyugati pályaudvar váróterme volt. Itt aztán rajtunk kívül sokkal rosszabb emberek is helyet kaptak, és senki nem dobott ki bennünket. Még választhattunk is két hely között, hogy vagy a betonon, vagy a padon kuporodunk össze fáradalmaink kipihenésére. Mi felnőttek többnyire a „földszinten" aludtunk, mert az „emeleten", a padon a gyermekes anyák és a gyermekek pihenték át az éjszakát. Mindenki talált helyet magának, mintha mindannyian rokonok lettünk volna, ismerősök és ismeretlenek. Most a jó meleg ágyról csak álmodhattam. Szegény édesanyám, ha tudta volna, biztos a szíve megszakad. Nem is mertem hazagondolni, mert a honvágy mindjárt erőt vett rajtam, és sírógörcsök gyötörtek. A szívemet meg mintha valaki kézzel markolászta volna, oly erős fájdalmakat éreztem a szívem táján. A barátom már csak sírva fakadt, és mindig az otthoni körülményeket emlegette. Nem is bírta ki soká a „szálloda" adta lehetőségeket, egy szép napon kereket oldott, felfedezvén valami távoli rokonait, akik jómódú üzletesek voltak Budapesten, és befogadták őt. Énnékem nem volt mit tennem, mint megszokni a zsivajt és a kellemetlen környezetet, amelyben egyedül az volt jó, hogy senki senkitől nem kérdezte, hogy honnan jött, és miért van ott, ahol van. A nyomor és a közömbösség uralta a légkört. Pár nap múlva annyi előnyt szereztem, hogy a földszintről az emeletre jutottam, a padon aludtam úgy, hogy a mellettem lévő fiatalember részére biztosítottam a fekvőhelyet, aki nappalra mindig eltűnt, és este jött vissza. Nem tudott belenyugodni a sorsába. Azt mondta, alkalmi munkát keres ahhoz, hogy megélhetést biztosítson magának. Úgy nyilatkozott, hogy ő már nem mai gyerek. Kint volt a fronton, átélte a háború viszontagságait. Amikor hazajött, a szomszédok adták tudtára, hogy a felesége és gyermeke meghaltak 95