Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Budai Béla: Nyugati fogságból hazatérve: szülőföldön rabságba esés

Budai Béla (Ipolybalog) NYUGATI HADIFOGSÁGBÓL HAZATÉRVE: SZÜLŐFÖLDÖN RABSÁGBA ESÉS 1946. április 5-én érkeztem haza az amerikai hadifogságból a franciaországi May Le Cam-i hadifogoly-gyűjtőtáborból. Elég rossz állapotban, 48 kg-os voltam. Az akkor Bussán működő körzeti orvos, dr. Végh járt hozzám majdnem mindennap, hogy életet öntsön belém. Neki köszönhetem, hogy még ma is élek. Anyagilag elég rosszul állottak a szüleim apám is katona volt -, így hát a doktor úr fáradozásait honorálni se tudtam. Elkezdtünk újra dolgozni - hogy megélhessünk. Dolgoztunk a földeken, neveltünk állatokat, hogy a télre való élelmet összegyűjtsük. Munkaalkalom nem volt sehol, így hát csak a télre gondoltunk. Háľ Istennek, ez sikerült. Ősszel a jó Isten segítségével egy kis krumpli, répa, egy kis borocska is került a pincébe. A sertés is meghízott, levágtuk, a kamra is jól állott, egy kis kukorica, gabona még mindig maradt. Bizakodva vártuk az 1947-es évet, amely azután be is köszöntött szépen. Ha még jól emlékszem, 1947. január 15-én nagy hó, 20 C -os hideg volt - délelőtt fél tízkor indultam a vasárnapi szentmisére. Amikor elindultam a templom felé, csak hó, hideg, nyugalom volt a kis falumban. Akkor már Rárošská Muľad volt a neve. A templomból kijövet nyugodtan beszélgettünk, mint máskor. A templomkaput elhagyva, nem tudom, honnan, akaratom ellenére mellém ragadt két katona, betöltött fegyverrel, kitűzött szuronnyal. Jöttek velem egészen hazáig. Ettől a pillanattól rabja voltam a két katonának. Bejöttek utánam a házba, az ajtó mellett le55