Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

V. „…Számon tartja Ő, Isten nem felejt…" - A látók titka

amelynek jegyében pályázóink, fájdalmunkat kibeszélve végre, találkoztak - súlyos mai időszerűsége van: a nemzetiségpolitikai szempontból látszatdemokratikus szlovák (bel)politika jelenlegi, drasztikusnak ugyan nem nevezhető, de azért bennünket, magyarokat napról napra újabb és újabb - kisebb? rafinált! - próbatételek elé állító körülményeinek közepette e múltfeltáró vallomások a maguk erkölcsi hitelével, emberi sorsokban megtestesülő igazságtartalmával hozzájárulhatnak ahhoz, hogy közösségünk kilépjen az öntudatlan, a vegetatív létforma szívet-agyat roncsoló passzivitásából. Mert mi voltunk, mi lehettünk addig, míg sebeink sem jajonghattak ki a szívből?! Az emlékezet mélyrétegeiből?! Voltunk - mint minden magyar titoknak tudója, Ady Endre mondja - A hőkölés népe. Voltunk: népe a hőkölésnek: Ez a hőkölő harcok népe S mosti lapulása is rávall, Hogy az úri kíméletlenség Rásuhin tott szíjostorával. Mindig ilyen volt: apró khánok Révén minden igának barma, Sohse harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Csak a Csodák-Ura meglátná Végre ezt a szánalmas népet, Adna neki csak egy dárdányi, Úri kis kíméletlenséget. Hogy néhány maradt sereghajtó Törötten, fogyva azt ne vallja: Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja. A lemondás, a beletörődés, az önfeladás ellenében vetődtek papírra a Bibliotheca Hungarica Alapítvány által ihletett pályamunkák, attól a szándéktól vezérelten, hogy hozzálássunk a tudatos-öntudatos „önösszeszedés" kegyetlenül kemény munkájához: jelenünknek a 181