Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

EMLÉKVERS A SZÜLŐFÖLDJÜKRŐL KIÜLDÖZÖTT MAGYAROKRÓL Elmúlt a népek öldöklő csatája, Békés, nyugodt élet volt mindnyájunk vágya. A romok helyében újat építettünk, Csak sajnos, csalódás lett az osztályrészünk. Egy hideg téli reggel sok csendőr s katona, Nagy teherautókkal jöttek udvarunkba. Kihirdették nyomban a végítéletet, Amiért magyar vagy, innen el kell menned. Sírás, könnyhullajtás a magyarság sorsa, Elvész a Felvidék, ha nem fordul jóra. Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet, Kit erre, kit arra kergetnek a szelek. Morvaország földje, Csehország határa, De sok magyar ajka mond átkot reája. Mindkét ország földjét magyar könny áztatja, Sok-sok magyar került itt rabszolgaságba. Kiüldözött testvér, tudom, fáj a szíved, Hogy itt kell szenvedned messze idegenben. Fáj a szülőfalunk kedves, szép emléke, Hol ringott mindnyájunk gyermeki bölcsője. Kedves édesapánk, drága édesanyánk Sóhaja száll hozzánk lágy esti szél szárnyán. Szeretteink sírján kék nefelejcs virul, Elhunyt szerettünk a sírban megfordul. 156