Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Nem ápolja senki az ő sírhalmukat, Nem pihennek ők sem, sajnálják sorsodat. Sokan elváltak szerető szülőktől, Szerető testvértől, anyja gyermekétől. Magyar hadifogoly nagy Oroszországban, Vágyakozik vissza szülőfalujába. És ha egyszer Isten bölcs vezérlő keze Hazasegíti majd, reményekkel telve, Szülőháza ajtaját hiába zörgeti, Nincsenek már otthon, nem várja senki. Ismeretlen népek lakják szülőházát, Nem fogadják be a haza hű harcosát. Minek maradjon itt? Mit csináljon itten? Megy a családjához, messze idegenbe. Szétkergetett a sors idegen országba, Verje meg az Isten, aki ezt csinálta. Idegen népek közt, idegen országban, Ne feledd el, testvér, hogy csak egy hazád van. Falunk határában puhábbak a rögek, Ha nehéz is a munka, de ott jobban esett. Tudom, fáj a szíved, ha gondolsz a múltra, Elhagyott faludra, szegény hajlékodra. Szerető jó szülők, szerető testvérek, Messze idegenben az Úr legyen Veletek. Isten vezéreljen a gyötrött utakon, Kedves magyar testvér, Ő segít sorsodon. Ne félj, magyar testvér, megsegít az Isten, Nem hagy téged veszni messze idegenben. 157