Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Czímer Péter ÉNEK 1947 TAVASZÁN Tavaszt hirdet már a madárének, Zöld pázsitja, mely növel, a rétnek, A napsugár csókolja a fákat, Rügyekben ébred lomb s virág, Minden zengi édes himnuszát A bűvölő tavasznak suttogón; Lassan ébred, ébred a tavasz. Tavaszt hirdet az első fecske, Tavaszt a meleg napsugár, De nincs, mi szívünkbe tavaszt hozna, Elfojtja azt könnyek hullása - És annyi gyötrő szenvedés. Álmodni tud csak e nép rólad Te legszebb tavasz: Szabadság. Óh, te magasban szálló kismadár, A szabad légnek vagy boldog lakója, Neked boldogságról szól csak éneked, A rabságot tán nem is ismered? - Pedig e nép, melynek dalod zenged, Rab az, bár a szülőotthona e föld, S hozzá mégis mostoha! Ragyogón süt a nap, Virágillatot hoz a szél magával, Ezer madár dala zeng: Tavasz van! De hol késel, rab népem tavasza? Sorsüldözöttek egyetlen vigasza: Mikor ragyog le fényed ránk, Édes szabadság!? 139