Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Nagy Béla AZ ELDEPORTÁLT MAGYAROK ÉNEKE: PODBORZSÁNYBAN, 1947-ben Emlékezetes lesz nekem: Podborzsány. Ott szenvedtem az életben igazán. Sohsem felejtem el én a nevedet, Úgy meguntam benned az életemet. Szolgakenyér, koldusbér a fizetés, A becsület helyett csak a megvetés. Inkább áldozott volna le a napom, S akadt volna el a hóban vonatom. Mikor engem idehozott a télbe', Ezerkilencszáznegyvenhetedik évbe'. Hogyha egyszer innét megszabadulnék, Senkijek a rabszolgája nem volnék. Inkább ennék bármily barna kenyeret, Csak még innét törölnék ki nevemet. Akkor aztán: Isten véled, Podborzsány, Nálad nélkül lennék boldog igazán. Csak még egyszer szülőföldem láthatnám, Fogadom, hogy: Podborzsányért nem adnám. Nincsen annál szebb a kerek világon, Beszélhet már akárki mást, nem bánom. Ez a föld itt idegen és mostoha, Nem tudok én megnyugodni itt soha. Hideg lenne testemnek a temető, Itt meghalni: verjen meg a Teremtő! 138