Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

esésről fogok bejárni és további segítséget nyújtani néki mindaddig, amíg az ügyemet el nem intézik a minisztériumban. Most már meleg ebédet is kaptam a tanító néniéknél. Kezdett a sorsom jobbra fordulni. Kényelmes helyem volt, ennivalóm bőven, csak arra vártam, hogy az ügyem elintéződjék, mert már kezdetét vette az iskolai év, és a helyzetem még mindig bizonytalan volt. Majd az egyik nap, amikor a barátommal együtt mentünk érdeklődni, tudtunkra adták, hogy Hódmezővásárhely befogad bennünket. Majd átadták a dokumentumokat, és ezzel a budapesti tartózkodásunk véget ért. Elutazhattunk Hódmezővásárhelyre a barátommal és még egy fiúval, Péter Andrással együtt, aki Garamlökről szökött át. Budapesten az ügynök úrtól elbúcsúztam, és nagyon megköszöntem a segítségét - még útravalóval is ellátott. Szintén köszönetet mondtam a tanító néninek és kedves férjének, akikkel továbbra is fenntartottam a kapcsolatot. Továbbra is segítségemre voltak, főleg lakás szempontjából a rövidebb szünidő alatt. Akkor is sokat segítettek, amikor leánytestvérem átkerült Magyarországra. 1947. szeptember 15-én az ügyeink elintézése után elutazhattunk Hódmezővásárhelyre. Megérkezésünk után utunk egyenesen az iskolához vezetett. Szerencsére az iskola előtt találkoztunk az iskola igazgatójával, Vörös Mihállyal, aki még a köszönésünket sem várta meg, máris nagy meglepetésünkre sorban mondta a nevünket, és szeretettel üdvözölt bennünket. Érkezésünkről már értesítette őt a minisztérium. Természetesen nagyon boldogok voltunk, hogy annyi viszontagság után végre révbe értünk. Bekísért bennünket az iskolába, majd egy fiút állított mellénk, aki elkísért bennünket a Cseresnyés nevet viselő népi kollégiumba, ahol egypár éjszakát töltöttünk, majd áthelyeztek bennünket a gimnázium mellett működő református egyház internátusába, állandó lakhelyünkre. Mielőtt elváltunk, az igazgató úr meghagyta, hogy reggel jelentkezzünk nála az irodában. A népi kollégiumban találkoztunk Szűcs Árpáddal, aki az ipolypásztói református pap fia volt. Ő már hamarabb átszökött, és a mezőgazdasági szakközépiskolába járt. Később megismerkedtünk még egy diáktársnőmmel, Longauer Eszterrel, aki szintén Ipolypásztóról szökött át, ő az ottani jegyzőnek a lánya volt. Véle később, amikor felvettek bennünket a gimnáziumba, egy osztályba kerültünk. 100