Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

Leírhatatlan volt számomra az az öröm, amikor érkezésünk után átléphettem a Bethlen Gábor Gimnázium, még akkor református egyházi iskola, kapuját, amely három éven keresztül fontos szerepet töltött be emberformálásomban. A biztonságot, valamint a lelki és a szellemi szabadságot jelentette számomra az ottani környezet. Érkezésünk után másnap reggel a megbeszélt időpontban jelentkeztünk az iskola igazgatójánál, aki megtette az első lépéseket sorsunk formálásában. Mivel Léván 1944-ben csak a harmadik polgárit volt lehetőségünk elvégezni Pásztor Árpáddal, aki ott is osztálytársam volt, az igazgató úr azt ajánlotta, hogy rövid időn belül le kell tenni a vizsgákat a polgári iskola negyedik osztályából, majd utána elvégezni a különbözeti vizsgát, hogy felvehessenek bennünket a gimnázium első osztályába. Természetesen ezt könnyebb volt kimondani, mint megtenni. Naponta gyötört a honvágy, és amellett koncentrálnom kellett a tananyagra. Reggel az internátus lakói mind ott hagytak, a barátommal együtt maradtunk az internátusban, ahol a nevelőtanár úr mindig a segítségünkre volt. Ha fáradtak voltunk, lementünk az udvarra, vagy pedig kilépve az internátus kapuján, máris kint voltunk a városban. Az internátus előtt volt a Kossuth tér gyönyörű lombos fáival, amelyek alatt megpihenhettünk. Szemben véle a főút túlsó oldalán volt a posta, amely fontos szerepet töltött be Vásárhelyen eltöltött életünkben. A postaépülettől nem messzire volt a rendőrség, ahol minden hónap ötödikéig kellett jelentkeznünk mint idegen állampolgároknak. Állandó megfigyelés alatt voltunk. Itt érezte az ember, hogy lakhelye van, de otthona nincsen! Különben az ottani emberek nagyon megértően és humánusan viszonyultak hozzánk. Az internátustól nem messzire volt a konyha az ebédlővel, ahova naponta háromszor felsorakozva, reggel, délben, este jártunk étkezni. A konyha egyházi gondnokság alá tartozott, és 100 Ft ellátási díjat kellett fizetnem havonta. De megérte, mert a jó szakácsnő, az idős Cseri néni dús kalóriájú ételeket főzött a diákok számára. A tanári karból ott kosztoltak vélünk együtt a nevelőtanárok, és gyakran ott étkezett Németh László tanár úr is, aki ebben az időben óraadó tanárként működött a vásárhelyi gimnáziumban. Gyakran szentelt időt arra, hogy elbeszélgessen vélünk. Az egyik nevelőtanárunk Zoltán Béla református lelkész volt, aki nagyon jó emberként viszonyult hozzánk. Amikor kellett, akkor természetesen szigorú is tu101