Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona (Bratislava. Madách, 1981)

Előszó

117 Szabó István Sz Szabó Adorján Aladár (Kassa, 1868. márc. 12. — uo., 1950. ápr. 7.) : történetíró. Premontrei szerzetes. 1890-től gimnáziumi tanár Rozsnyón és Kassán, 1921-től szerzetes Leleszen és Jászon. Cikkei és kritikái számos korabeli lapban, elsősorban a kassai újságokban jelentek meg, írt a Prágai Magyar Hírlapba is. — F. m. : A Conversations-Lexiconi pör története (1899); II. Rákóczi Ferenc Kassa múltjában (Kassa, 1906). g Szabó András (Nemesnyék, 1738. jan. 10. — Kassa, 1819. szept. 28.): egyházi író. 1760-tól a nagyszombati szeminárium aligazgatója, később a bécsi Pazmaneum igazgatója volt. 1777-ben a teológiai kar részére új tanítási rendszert dolgozott ki. 1804-től az akkor alapított kassai egyházmegye első püspöke lett. Sokat tett a népoktatás színvonalának emeléséért. — F. m.: Ébresztő beszéd... (Kassa, 1814). írod.: Szokolszky Bertalan: A kassai százéves egyházmegye történeti névtára és emlékkönyve (I—II-, uo., 1904). g Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. jún. 10. — Bp., 1945. jan. 5.) : író és publicista. A két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású alakja. Magyar—francia szakos tanárként 1917 szeptemberétől 1918 decemberéig a lőcsei főreálban tanította a francia nyelvet és irodalmat. Előző munkahelyéhez hasonlóan itt is botrányok zajlottak körülötte, a besztercebányai tankerületi főigazgató jelentése „a tanári kar nyugalmának feldúlásával" vádolta. Innen küldte nyomdába első elbeszéléskötetét (Napló és elbeszélések, 1918), és itt írta meg legismertebb művét, Az elsodort falut. Lőcsei élmények feldolgozásával második elbeszéléskötete (Mesék a kacagó emberről, 1919) néhány írásában találkozunk (Legenda Lőcsén, Seholtz Mihályné ítélete). írod.: Nagy Péter: Sz. D. (1964); Turczel Lajos: Kapcsolataink Szabó Dezsővel (Irodalmi Szemle, 1979/6). tu Szabó Endre (Nagytoronya, 1849. jún. 3. — Bp., 1924. febr. 3.) : költő, író, műfordító. A gimnáziumot Késmárkon végezte. Gálszécsen volt joggyakornok, ezután egy évet Kassán töltött, 1874-től Budapesten újságíró, a Nemzeti Hírlap, a Hon, az Üstökös munkatársa. Műfordítással is foglalkozott, főleg orosz írók és költők műveiből fordított. — F. m. : Költeményei (1876); Hét szilvafa (regény, 1887); Sírva vigadók (regény, 1889); Vezeklés (regény, 1898); Derű — ború (költemények, 1908), Villámlások (versek, 1919). írod.: Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (1959). g Szabó Ervin (Szlanica, 1877. aug. 22. — Bp., 1918. szept. 30.): publicista, könyvtáros, bibliográfus, történész, közgazdász, a magyar munkásmozgalom kimagasló egyénisége. írod.: Révai József: Sz. E. helye a magyar munkásmozgalomban (Marxizmus, népiesség, magyarság, 1955); Kálmán József: Sz. E. (1946); Soós Pál: Sz. E. és az orosz munkásmozgalom (I960). g Szabó István (Eger, 1695. júl. 28. — Nagyszombat, 1753. márc. 3.) : egyházi író, jezsuita tanár. Filozófiát adott elő Kassán, majd a nagyszombati rendház igazgatója lett. Munkássága prédikációs gyűjteményekből áll. — F. m.: Prédikációk (Sopron, 1743), Három esztendőre való vasárnapi prédikációk (Nagyszombat, 1746). írod.: Mihalovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon (I—II., 1901). g Szabó István (Bakonyszentkirály, 1801. júl. 4. — Kazár, 1892. márc. 27.): műfordító. A rozsnyói premontrei papneveldében tanult. 1837— 1841-ben a Gömör megyei Guszonán lelkészkedett. — Fordításai:Anthologia Graeca (1834). Lefordította Aiszóposz meséit és Homérosz eposzát is. Tanulmánya: Karancs-vidéki palóc nyelv (Tudományos Gyűjtemény, 1837). írod.: Margalits Ede: Sz. I. (emlékbeszéd, 1897). g