Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

B. Palotai Boris

záporban, szélben nagy gyereknek, abít szeretnek fák és állatok — — a komoly bánatot a hulló hó már betemette felette egy nagy felhő a szemfedő — — Hull a hó és kavarog és messziről valahogy eszembe jut gyermekimám „JEn Istenem vigyázz reám Ámen". Búcsúzás. Óh esti csavargások, kopott görbe utcák, süppedt tetők, úgy állnak félrecsapva mint részeg fején a rongyos szélű sapka ha rossz mámorok le a földre húzzák. Óh langyos esők, alaktalan éjek, lépések kik messziről kopognak, míg fekszem párnáján a kemény gondnak, ríkassátok meg szivemet, hogy éljek. S fogjátok be két szemem, hogy lássak, hogy őrizhessek minden fényes könnyet, kik zízzenéssel pilláimra jönnek múltán az ábrándoknak és az ífjú láznak. Most búcsúzom mint hűséges barát, hangom sárkányát a felhőkbe eresztem, mert sikátorok legmélyére vesztem s nem hallom meg az életem szavát. Gyermekek. Jönnek a Homály esztelen mélyéből, egyre jönnek, örök forrásként bugyogva, örömnek, kínnak, - nekünk. Még szemükben távoli titkok borzolódnak megtört sugárral, s kis testük anyjuk melegét őrzi, gügyögő értelmük hanggal birkózik, repes, sikoltoz, mert jó a fény, a vakitó ezüst, az óra ketyegése és jó a tavaszí langyos fuvallat, mely elkapja párnájuk hímzett bodrait, s a csupatoll bölcső oly puha megbújni benne éjjel, a plafon végtelen síkját csodálva 111