Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

B. Palotai Boris

Költők. Mint kopott koldusok, kik sebüket mutatják hivalkodva, vagy csonka törzsüket lóbálják, úgy állunk mí ís véres bánatokkal kántálva éš zokogva az uccán, melyet befűtt a szemét, és nincs, ki egy sóhajt dobna felénk egy kósza könnyet, egy régi imát, melyben Isten rejtőzik szavak kiégett üszke alatt mint parázsló titok. Kí kérte tőlünk legforróbb percét álmainknak? — — — — hogy megalázott szívvel, adakozón letépjük magunkról vágyunk rejtett rezzenését, agyunk ködlő villanását, s szavak hideg kútjába esve a rengeteg nagy ég alatt egyedül maradunk, — magunkkal. — — — — Naplójegyzet. 1924. jan. 19. — — — és széthull minden, örökre vége a kiejtett szónak, betelt vágyak hegyén megállunk, š kérdjük mívégre e sok harc — — — Mint repedt vakolat pattannak rólam tegnapok s csak azt tudom, hogy vagyok talán ma estig, talán tíz-húsz évig ha kérdik mit csináltam egy hosszú élten át — „én nem tudom, jártam zsákuccán és jó uton, voltam ellenség és jóbarát rettegtem s félve-féltem, éltem!" jan. 21. hull a hó kezemen fényes fagybílíncs és nincs kedvemen egy mákszem por se ruhám csillog a téli napban, én megmaradtam 110