Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről

Juraj Zvara: A CSKP nemzetiségi politikája a szocializmus építésének időszakában és a további feladatok

20 %-os részarányából indult ki. A ruszin és a lengyel kisebbség esetében 1948 után legalább hozzávetőlegesen megállapították azoknak a községeknek a számát, amelyekben a kisebbség nyelve a hivatalos és törvényszéki tárgyalások nyelveként juthatott érvényre. A számbelileg legjelentősebb magyar kisebbség esetében, ahol ez a leginkább kívánatos lett volna, az erre vonatkozó határozatok arról szóltak, hogy „mindenütt, ahol magyar lakosság él" érvényesítik a kétnyelvűség elvét, s ez nagyon pontatlan meghatározás volt. Szlovákia ukránlakta területein a kényelvűség elvét, beleértve a községek kétnyelvű elnevezését is, 1945 után azonnal bevezették. A magyar kisebbségi terület kétnyelvűségi elvét a csehszlovák kormány 1952. június 17-i határozata juttatta érvényre, s a Szlovákiai Megbízottak Testületének 1952. július 1-i határozata alapján dolgozták ki. A lengyel kisebbségi területeken a kétnyelvűség elvét 1955-ben, az Ostravai Kerületi Nemzeti Bizottság határozatai alapján vezették be hatvanhárom Ostrava környéki községben. A Megbízottak Testületének 1952. július 1-i határozata viszonylag komplexen rendelte el a kétnyelvűség elvének (azaz a szlovák és a magyar nyelv használatának) érvényre juttattását Szlovákia déli, nemzetiségileg vegyes járásaiban: érvényre kellett volna jutnia a hivataloknak az ügyfelekkel való szóbeli és írásbeli kapcsolatában, az irányelvek, felhívások és a lakosságra vonatkozó törvények kiadásában, a törvényszéki tárgyalásokon, s a határozat elrendelte a középületek, üzletek és különböző intézmények kétnyelvű jelölését is. Eredetileg a helységneveket is két nyelven kellett volna kiírni. 1959 óta Csehszlovákiában a községek és városok elnevezése egységesen, csupán cseh vagy szlovák, azaz többségi nyelven történik. A kétnyelvűség elvéről hozott határozat szövegezése azonban túlságosan általános volt. Csupán az államigazgatás részére szóló belső utasításokról volt szó, melyeket a jogrend keretében nem dolgoztak ki. A 28