Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről

Csanda Sándor: A szlovákiai magyar irodalom az ötvenes évektől napjainkig

Egri Viktor mellett az új szlovákiai magyar dráma másik jeles képviselője Dávid Teréz (1906 —). Drámaírással már a második világháború előtt is kísérletezett, de színpadon első drámáját, a „Lidércfényt", csak 1958-ban adták elő. A „Dódi" és a „Fekete bárány" című drámáiban nagyrészt erkölcsi kérdéseket, főként a modern házasság konfliktusait ábrázolja. Az ötvenes évek sematikus darabjai után maga a tematika is népszerűséget váltott ki. Az írónő azóta elbeszéléseket: „Kísértetek múzeuma" (1964] és szatirikus regényt: „Kásahegy" (1966] is adott ki. Újabban sikeres ifjúsági regényt is írt „Ifjúságból elégtelen" (1970] címmel. Duba Gyulát (1930 —) Sas Andor irodalomtörténész mint szatirikust mutatta be az olvasóközönségnek a Fáklyában, 1954-ben. Szatirikus elbeszéléseinek első gyűjteménye „A nevető ember" 1959-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei: „Szemez a feleségem" (1961), „Csillagtalan égen struccmadár" (1963), „Na, ki vagyok? (1964), „Delfinek" (1965), „Baj van a humorral" (1967) — azt bizonyítják, hogy egyike legtermékenyebb és legtehetségesebb epikusainknak. Duba stílusmodernséggel, az időrend felbontásával, az elbeszélésekbe szőtt lélektani és filozófiai motívumokkal sok újat, a hagyományoktól, a sablonoktól eltérőt tud produkálni. Egyszerre több irányban is kísérletezik, például a szorongás, a bizonytalanság érzését egybekapcsolja az emlékek visszapergetésével („Rohanó felhőrongyok a gép körül"). Többféleképpen tudja ábrázolni az elidegenedést is. „Valaki kopogott az ablakon" című elbeszélésében például a modern életkörülmények közé került szerkesztő elidegenedett falusi menyasszonyától, míg „A sánta nyúl" címűben fiatal értelmiséginek a szülőföldtől, a gyermekkori élményétől való eltávolodását rajzolta meg. Duba Gyula először rövidebb lélegzetű műfajokon, riportokon, humoreszkeken, szatírákon, elbeszéléseken élesítette tollát, s csak ezek után írta meg első nagy epikai művét, „Szabadesés" című regényét (1969). 142