Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről

Csanda Sándor: A szlovákiai magyar irodalom az ötvenes évektől napjainkig

A mű témáját elsősorban saját élettapasztalataiból, vele megtörtént eseményekből merítette, ezért kulcs­regénynek tekinthetjük. Cselekménye az író szülőfa­lujában és fővárosunkban játszódik az ötvenes évek második felében. Művében Duba páratlanul jó korraj­zot is nyújt. A politikai események azonban inkább csak jó történelmi hátteret jelentenek, mert előtérben a főhős, Morvái főiskolás majd szerkesztő kalandjai állnak. Morvái „Egyik életéből a másikba utazik", mert a fiatal magyar értelmiség tagjaként állandóan kísé­rik őt szülőfaluja emlékei és ott szerzett élményei. A regény egy-egy részletének változatát az író már előbbi novelláiban, például az „Elmegy a fiatalúr" és az „ívnak a csukák" címűkben is megírta, ami azt bizonyítja, hogy Duba vallomásos hajlamú epikus, első­sorban önmagáról ír, s élményeit hitelesen, a valóság­nak megfelelően akarja ábrázolni. Üjabb novellagyűj­teménye „Ugrás a semmibe" címmel jelent meg 1971-ben. A „Harmadvirágzás" úttörő epikusai közé tartozik Mács József (1931—); irodalmi riportokat, elbeszélé­seket és regényeket ír. írásaiban elsősorban a szlová­kiai magyar parasztság, vidéki értelmiség problémái­val foglalkozik. Elbeszélésgyűjteményei: „Végnélküli gyűlés" (1955), „Téli virág" (1957), „Megbillen az ég" (1964), regényei: „A kamasz" (1961), „Adósságtörlesz­tés" (1968). Ez utóbbi — eddig legsikerültebb alkotá­sa — szintén a szlováikai magyar kisebbség megpró­báltatását, az 1945—48-as éveket ábrázolja. Hőse egy állás nélkül maradt magyar tanító. Mács a Hét szer­kesztőjeként publicisztikai és műfordítói tevékenysé­get is fejt ki. Az ötvenes évek elején riportokkal és versekkel jelentkezett Ordódy Katalin (1918—), majd regényíró­vá fejlődött. Eddig megjelent regényei: „A megtalált élet" (1958), „Nemzedékek" (1961), „Dunáról fúj a szél" (1963), „Az idegen" (1968) nagyrészt erkölcsi és családi problematikával — például a hűtlenség 143

Next

/
Oldalképek
Tartalom