Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről
Csanda Sándor: A szlovákiai magyar irodalom az ötvenes évektől napjainkig
ténelmi regényben való ábrázolására. A mű, mely Magyarországra is rendkívül magas példányszámban jutott el, egy szlovákiai magyar dolgozó sorsában újkori történelmünk legeseménydúsabb, korszakos jelentőségű három évtizedét (1934—1964} ábrázolja. Egri újabb drámáját, a „Párbajt" a Kortárs közölte folytatásban, regénye pedig „Agnus dei" (1969) címmel jelent meg. 1971-ben jelent meg „Eszter, Bella és a többiek" című elbeszélésgyűjteménye. Szépprózánk fejlődésének történeti sorrendjében Egri után Szabó Béla (1906 —) következik lényegesen egyenetlenebb életművel. Szabó az „Élet peremén" élt; a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom autodidakta munkásköltőjének számított, majd egy sikerült, életrajzi motívumokban gazdag regényt is alkotott: „Ezra elindul" (1953). 1948 után Szabó az elsők közt vett részt irodalmi életünk újjáélesztésében. „Az első ajándék" címmel 1951-ben megjelent kötetében régebbi és újabb elbeszéléseinek válogatását adja ki. Az elbeszélések különböző színvonalúak; legszebb a szociális tartalmú, egy szegény család boldogtalan karácsonyát, a lopott alma ajándékozását ábrázoló címadó novella. 1954-ben jelent meg „Mint szemünk fényét" című riportregénye, amelyet egy földművesszövetkezet életéről írt. A következő évben megjelent „Marci a csodakapus" figyelemre méltó, sikerült ifjúsági és sportregénye. A régebben újságban folytatásokban, 1956-ban pedig könyvalakban is kiadott kisregényét, „A menyaszszonyt" az író legsikerültebb alkotásának tartjuk. A balladikus hangulatú mű hőse egy pártában maradt cselédlány, akit keserű sorsából fakadó illúziói tragikus halálba sodornak. Szabó Béla újabb regényei: „A család kedvence" (1957), „Ebek lázadása" (1964), „Hűség" (1968). Ez utóbbi a csehszlovákiai munkásmozgalom egyik kiváló vezetőjének és mártírjának, Steiner Gábornak ifjúságáról szól. 1970-ben útinaplót is adott ki „Párizsi ceruzajegyzetek" címmel. 140