Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

KENDERÁZTATÓ Magas növésű büszke kenderszárként gyönyörködtettem embert, madarat, s amíg nem adtam magam a világért, a gyermekkorom husson elszaladt; a kezdő nyár már kendermagjaimban érlelte sok csöpp titkos olaját, hasis lehettem volna s álmaimban sok szívet, mint bű jártam volna át, de másra rendelt engemet a gazda: kinyűtt a földből s gúzsba kötözött s posványos vízben a hínáros gazba nagy-kíméletlen belelöködött; bájmagvam elhullt, kis szemem kirothadt, minden, mi voltam, rommá ernyedett, hős lándzsás testem elmállásba possadt, jajgattam, sírtam, Ő nem engedett; most már a napra vettettem s keze már ácsolgatja végítéletem, mire megcsordul a ház eresze, kész lesz tilója és a gereben, ami még régi bennem, rajtam és belőlem múló s emlékeztető, 79