Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

Győry Dezső költői hagyatéka (1900-1974)

Az állam jogi fordulatot követő költői megnyilvánulásai az Ady megjósolta „szétszóródás" tragikus élményében gyökereztek. Általános volt ez a hangulat akkoriban. A sötétnek látott jövő rettenete, a csodavárás önámító mákonya, a passzív rezisztencia öngyilkos elmélete visszhangzott a csehszlovákiai magyar lírában. Ebbe a homogén kórusba szólt bele a fiatal költő mutáló hangja, eleinte elvegyülve a rokon hangok együttesében, majd egyre inkább elkülönülve tőlük. Ady Endrének, a magyar bűnök és gyarlóságok nagy ostorozó j ának költészetén edződött történelmi érzékkel hamarosan levetkőzte a depresszív hangulatokat, s a helyzet valóságos mérlegelésén, haragos és szenvedélyes tónusban hangzik fel bíráló-útmutató költői hangja. A kialakult helyzetben a letűnt korok súlyos történelmi mulasztásainak következményét, az „apák bűnét" látja. Tudatára ébred: meg kell újulnia a magyarságnak, „százados adósságot" törlesztenie, könyörtelenül szembe kell néznie önmagával, az „apáktól" mindig fényesnek hazudott múltjával, hogy majdan megállhasson a történelem ítélőszéke előtt. S ebben a megújulási folyamatban meghatározó szerepet, missziós küldetést álmodott a csehszlovákiai magyarságnak. A messianizmus naiv romantikájával hirdette, hogy a szlovákiai magyarság példájának kisugárzása nem korlátozódhat arra a területre, ahol élnie adatott, hanem közép-európai méretekben kell hatnia. Hogy majdan katalizátora lehessen a haladó népek testvériesülését valló eszméknek. Fiatalos lelkesedéssel bizakodik: „más lesz a magyar, kijárván ezt az iskolát, ahol magabőrén tanul s tandíj egész nemzedékek." (Magyar életiskola). Főként a háború és a forradalmak tanulságait levonó fiatalokkal, a „láthatatlan gárda" tagjaival számol, akik már pátosz és illúzió nélkül értek felnőtté, s a passzív csodavárás helyett a valóság józan tudomásulvételét, az aktív társadalmi-kulturális harcot, a társadalmipolitikai haladásért folytatott küzdelmet választották. S ebben a küzdelemben az élen kívánt harcolni a költő: Megyek elöl: máglyára a koloncokkal, dohokkal, irtsátok, tapodjátok, rohanjátok át; de szeressétek az új szenvedést, a tiprott milliókat, a bús életcselédeket, a szolgáknak is örömét, tanuljátok ki a nyomorult sors termő csínját-bínját, — s úgy emelt fővel indul a csillagos nép gyönyörlő célok szélesb szárnyain népek irdatlan versenyén elöl! (János szava három Jordánnál) 227