Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

III. Hegyek árnyékában

» HATSZÓLAMŰ FÉRFIKARRA E. R. Lukáčnak Úgy járunk, mint az emberek, két lábon s pórul járunk, csődbe jutott a tiszta ész, a házunk nem a várunk, az emberiség lázt remeg, a higany csúcsa negyven, s a rendi világ bömböli: a láz gyógyít is egyben, s míg hátán pusztít és üvölt álmessiások száza, a föld tűr s közben kerge már, egy kész őrültekháza. Ki szelet vet, vihart arat, de lám, még vihart vetnek. Lapulj szív, szűkölj gondolat, és gebedj meg eretnek, mert ki most kiutat keres, csomót keres a kákán, s ezért golyót, máglyát s bitót ordít a sanda kánkán. Mit súgsz, társ ? Tudom, nem lehet lelket cserélni s venni: az élet lelketlenedik s nehéz embernek lenni. De ne félj, titkot cipelünk, s egyszer lebben a fátyol. Jaj azoknak, akik az erdőt nem látják meg a fáktól. 1936 146